DVTK: két hét múlva kezdik a munkát, edzőtábor Bükfürdőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 21:25
Mint ismert, a nyáron Bekő Balázs veszi át a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK irányítását. A Kecskemétről távozó szakember kedden Diósgyőrben egyeztetett Árki Gábor sportigazgatóval, valamint a szezon hajrájában megbízott vezetőedzőként dolgozó Vitelki Zoltánnal és stábjával. A megbeszélés után Bekő a klub hivatalos honlapján ismertette terveit.

„Azt kértem a játékosoktól, hogy pihenjék ki magukat az utolsó bajnoki mérkőzés és a felkészülés kezdete között. Két hét alatt úgysem lehet annyira leépülni, ami nagy hátrányt okozna, ugyanakkor fel lehet töltődni, és megújult mentális energiával lehet kezdeni a munkát. Nekem is szükségem van az elveszett energiák pótlására, de ahogy megérkeztem Diósgyőrbe, már érzem is, hogy kezdek feltöltődni” – árulta el Bekő, aki kevesebb mint két hét múlva vezényel először edzést a játékosoknak.

„Június tizenötödikétől napi két tréninggel készülünk az új bajnokságra. A vegyes felkészülés során az erőnléti edzések mellett taktikai gyakorlások is sorra kerülnek, hiszen rövid az idő a bajnoki rajtig. Ezen kívül rengeteg csoportos és egyéni beszélgetés lesz, mert meg szeretném ismerni a labdarúgók személyiségét. Nagyon sok múlik azon, hogyan tudjuk összecsiszolni a játékosokat annak érdekében, hogy a csapategység a lehető legerősebb legyen” – mondta a KTE-től távozó szakvezető.

„Már a felkészülés során is több fiatal játékos dolgozik velünk, és hosszú távon is azt szeretném, ha mindig edzene az első csapattal néhány olyan utánpótlás-játékos, akikre az edzőik felhívják a figyelmemet, illetve akik saját teljesítményükkel »kikövetelik« ezt a lehetőséget” – zárta mondandóját Bekő.

A dvtk.eu beszámolójából kiderült, a Diósgyőr a tervek szerint június 23-án játssza le az első felkészülési mérkőzését, majd öt nappal később Bükfürdőre utazik edzőtáborba. A részletes program kialakítása, az előkészületi találkozók lekötése folyamatban van.

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

A Diósgyőr kétgólos előnyben is volt, mégis a Debrecen nyerte meg a keleti rangadót

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 14:55
Ezek is érdekelhetik