DVSC: felemás idény után cél az El-főtábla – Verpecz

Vágólapra másolva!
2015.06.11. 11:49
Verpecz István az idény nagy részében második számú kapus volt a debrecenieknél, ám Nenad Novakovics sérülését követően bekerült a DVSC-Teva kezdőcsapatába, amelyben rendre megbízhatóan teljesített. A kapus a dvsc.hu klubhonlapnak elmondta: felemásan sikerült idényüket követően céljuk, hogy bejussanak az Európa-liga csoportkörébe.
„Sokáig csak a kispadról követhettem az eseményeket, amit nem éltem meg túl jól, hiszen nagyon szerettem volna játszani – nyilatkozta Verpecz István. – Nyilván minden futballista álma, hogy hétről hétre ott legyen a kezdőcsapatban. Nehéz időszak volt ez a számomra, de keményen dolgoztam az edzéseken, tettem a dolgomat, és nem eresztettem le még egy picit sem. Nenad Novakovics sajnálatos sérülése miatt aztán visszakerültem a kapuba, és mindent megtettem, hogy győzelmekhez segítsem a csapatot. Úgy érzem, ez sikerült, bár sohasem vagyok elégedett a saját teljesítményemmel, mindig többet és többet várok el magamtól. Remélem, a jövőben még több lehetőséget kapok, és a következő bajnokságban is én állhatok a DVSC kapujában. Az idényünk elég felemásra sikerült. Mindenki tudja az okát, mi állt gyenge szezonkezdésünk hátterében – a sikertelen boriszovi visszavágóra gondolok –, ezért erre nem szeretnék bővebben kitérni.

Az ősz végére azonban szép győzelmi sorozatot értünk el, ezzel sikerült felzárkóznunk a többiekhez, bár még így is maradt némi lemaradásunk. Ezt követően búcsúztunk a Magyar Kupától, amit szintén csalódásként éltünk meg, hiszen szerettünk volna bejutni a döntőbe. A bajnokságban a tavasszal is voltak olyan eredményeink, amelyre senki sem számított, gondolok itt a szombathelyi vereségre. Nekem is minél több meccs kellett ahhoz, hogy formába lendüljek, hiszen sokáig nem szerepeltem. Aztán ahogy többször játszottam a kezdőben, egyre jobban éreztem magam a kapuban. Sajnos a törökországi edzőtáborban volt kisebb sérülést szenvedtem, ami hátráltatott a játékban, de úgy néz ki, ez már a múlté. Visszatérve a csapatra, voltak jól sikerült mérkőzéseink a szezonban, ezekből kell erőt meríteni az előttünk álló feladatokhoz. Az első ilyen nagyobb megméretés az Európa-liga lesz. Bár sok minden függ a sorsolástól, egyértelmű célunk, hogy feljussunk a főtáblára. Összességébe véve elértük célunkat, hiszen indulhatunk a nemzetközi kupában, s megpróbálunk minél tovább menetelni.”

Legfrissebb hírek

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38
Ezek is érdekelhetik