Békéscsaba: Nyíregyházáról többen is érkezhetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.08. 12:57
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az NB I-ből kizárt Nyíregyháza több játékosa iránt is érdeklődik az élvonalban újonc Békéscsaba.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan kik alkotják majd a Nyíregyházáról Békéscsabára szerződők sorát, de az biztos, hogy az Előrénél több futballistát is szívesen látnának a Szpariból.

Úgy tudjuk, a kiszemeltek közé tartozik a lejáró szerződésű, vagyis a klub helyzetétől függetlenül szabadon igazolhatóvá váló Koller Krisztián, de szóba jöhet a Békéscsabánál nevelkedő Szokol Zsolt, Rubus Tamás kettős is.

Ők korábban Újpesten már dolgoztak is együtt a Békéscsaba vezetőedzőjével, Zoran Szpisljakkal. A délvidéki születésű szakember Rezes Lászlót is jól ismerheti a Nyíregyháza keretéből, vele még akkor dolgozott együtt, amikor a DVSC szakmai stábjának volt a tagja 2007 és 2010 között.

Nem lenne meglepő, ha az említetteket Békéscsabán is szívesen látná Szpisljak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Koller Krisztián (Nyíregyháza), Rubus Tamás (Nyíregyháza), Szokol Zsolt (Nyíregyháza), Rezes László (Nyíregyháza)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bényei Balázs (DVSC-Teva), Kertész Tamás (DVSC-Teva)

 

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28