Videoton: 350 ezer euróért érkezett a légiós - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.12. 09:50
A Videoton 24 éves játékosának, Dinko Treboticnak a jövője felkapott téma a horvát sajtóban, gyakran írnak róla, sok információ jelenik meg vele kapcsolatban. Egy korábbi cikk hivatkozásában bukkantunk rá arra az eddig kevésbé közismert értesülésre, mely szerint a Videoton tavaly nyáron 350 ezer eurót fizetett érte. 

A hrsport.net egyik fórumában találtunk rá arra az érdekes hivatkozásra, amely Dinko Trebotic tavaly nyári áráról is szól.

A 24 éves belső középpályásról szóló korábbi cikkben – a goal.com horvát kiadásának nyilatkozott a múlt héten – szerepel az az itthon még kevésbé ismert információ, mely szerint 2014-ben 350 ezer euróért vásárolta meg a Videoton, az akkor anyagi gondokkal küzdő NK Lokomotivától.

Ez azért is érdekes, mert a korábban a Hajduk Splitben is szereplő játékos iránt sajtóhírek szerint jelentős külföldi érdeklődés mutatkozik – lengyel, spanyol, legutóbb pedig török kérőkről írtak horvát források –, és a jó nemzetközi szereplés tovább növelhetné az értékét.

Vagyis Treboticcsal a jövőben még jó üzletet köthet a magyar bajnok, és nem is kell sietniük ezzel a fehérváriaknak, hiszen még három évig szerződés köti a klubhoz a futballistát.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54

Meghosszabbította Pető Tamás szerződését a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 12:33

NB II: egy világvállalat állhat a Videoton mögé – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 11:38

Végh Tibor: Dolgoztam becsülettel, és ez kifizetődött

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:51

Pontot rabolt a Kozármisleny Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.03.22. 16:54

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.20. 12:34

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07
Ezek is érdekelhetik