NB I: Muszbek kitűnőnek nevezte az MLSZ döntéseit

2015.05.14. 19:41
Sportszakmailag és sportgazdaságilag is kitűnőnek nevezte a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) létszámcsökkentésre vonatkozó döntését Muszbek Mihály sportközgazdász az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Mint mondta, sportmarketing-szempontból is érett már ez a bejelentés, amit a szakma régóta várt.

Üdvözölte a Ligakupa megszüntetését, szerinte a közvetlen utánpótlásnak inkább bajnoki rendszerben kellene lehetőséget biztosítani a rendszeres szerepelésre, illetve azokat az intézkedéseket is pozitívan értékelte, amelyek a légiósok számának visszaszorítását, a hazai játékosok helyzetbe hozását célozzák.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Győr, a Pécs, a Pápa, a Nyíregyháza és a Kecskemét első fokon nem kapta meg az NB I-es induláshoz szükséges licencet.

Ennek tükrében alakulhat ki az OTP Bank Liga következő szezonjának mezőnye, amely 16, 14 – vagy akár már a 2015–2016-os idényben – 12 csapatos lehet. A szövetség vezetője elmondta még, hogy legkésőbb a 2017–2018-as idényig mindenképpen 12-re csökkentik az első osztály együtteseinek számát, illetve bejelentette, hogy megszűnik a Ligakupa.

Muszbek – aki korábban a Magyar Labdarúgóliga ügyvezető igazgatója volt – az M1 műsorában kérdésre válaszolva elismerte, nem a legszerencsésebb időpont a bajnoki idény végéhez közeledve bejelenteni ilyen horderejű döntéseket, de hangsúlyozta, hogy a licencrendszer egy nemzetközi rendszer, az előírások mindenkire vonatkoznak, márpedig az első fokú döntés szerint ezeket öt élvonalbeli klub nem teljesítette maradéktalanul.

A bajnokság létszámára vonatkozóan Muszbek a 10 vagy 12 csapatos mezőnyt tartja Magyarország számára a legmegfelelőbbnek, mert, mint mondta, a hasonló méretű vagy gazdaságú országokban általában ekkorák a bajnokságok. Példaként Ausztriát, Csehországot és Svájcot említette.

Muszbek szerint alacsony létszámnál jó megoldás az, ha három fordulót játszanak a csapatok, vagy esetleg van valamilyen rájátszás, a lényeg, hogy a játékosok le legyenek terhelve, legalább 50-60 komoly, tétre menő mérkőzésen lépjenek pályára egy idényben, és fontos, hogy a nézőket mindez érdekelje, mert az bevétel-növekedést eredményez.

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33
Ezek is érdekelhetik