Puskás-Suzuki-kupa: Az akadémiákkal jó az esély a felzárkózásra - Orbán

MTI MTIMTI MTI
2015.03.26. 16:49
Orbán Viktor szerint a labdarúgó-akadémiák révén elkezdődött a magyar felnőttfutballnál jobb színvonalú utánpótlás-nevelés, és jó esély kínálkozik a világ élvonalához való felzárkózásra.

A miniszterelnök, egyben a Puskás Akadémia alapítója a Puskás-Suzuki-kupa csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utánpótlástorna megrendezése a teljes magyar futballnak szól, és az eseményen minden a magyar labdarúgás felemelkedését segíti elő. Annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben több hasonló rendezvény lesz Magyarországon utánpótlás- és felnőttvonalon is, mert akkor előbb emelkedhet fel idehaza a sportág.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, a felcsúti labdarúgó-akadémia megalapításakor látszott, hogy a szétesett magyar futballt hagyományos egyesületekkel nehéz felzárkóztatni, inkább „szigetek" kellenek, ahol az utánpótlás-nevelésen keresztül a felzárkózás felgyorsítható. Hozzátette, ezért alakult Felcsúton akadémia, az országban az MTK után másodikként.

A kormányfő közölte: a Puskás Akadémia és általában az akadémiák létezése normális körülmények között szükségtelen lenne, ám a magyar futball „kisodródott és nem tudta tartani a lépést a világ élvonalával". Szerinte rendes viszonyok közepette a nagy klubok kitermelnék a játékosokat és „visszavinnék a magyar futballt a helyére".

Simicskó István sportért felelős államtitkár, az esemény egyik védnöke közölte: a kormány célja, hogy minden magyar gyerek sportoljon, minél több nemzetközi sportversenyt rendezzen meg Magyarország és legyenek megfelelő létesítmények, jó feltételek a sportoláshoz. Hozzátette: az elmúlt évek kormányzati munkájának köszönhetően a sportoló gyermekek száma 110 ezer fővel nőtt, a cél 2018-ig, hogy 500 ezer gyerek sportoljon.

Mészáros Lőrinc, az akadémia elnöke kiemelte, idén először a torna minden eseményének a Puskás Akadémia ad otthont. Megjegyezte, most először az MTVA közvetít, így a közmédián lesznek láthatók a meccsek.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója régi vágyuknak nevezte, hogy a közmédián bemutassák a Puskás-Suzuki-kupát. Megerősítette, hogy a közmédia teljes keresztmetszetében igyekszik bemutatni a magyar sportot és a sok hazai nemzetközi eseményt, ebbe pedig jól illeszkedik a húsvétkor rendezendő torna.

Mint mondta, az eseményt a Duna World sugározza, hogy valamennyi magyar láthassa a világon. A selejtezőkről összefoglalót adnak, a húsvéthétfői döntőt pedig élőben közvetítik.

A jövő hét csütörtökön kezdődő Puskás-Suzuki-kupán első alkalommal vesz részt a holland Feyenoord csapata, amely a csütörtöki sorsoláson a házigazda Puskás Akadémia és a címvédő spanyol Real Madrid csoportjába került. A nyolcadik alkalommal sorra kerülő U17-es torna másik hármasában a Budapest Honvéd, a görög Panathinaikosz és a román Hagi Akadémia szerepel majd.

A sorsoláson részt vett a Bayern München korábbi játékosa, a 43-szoros holland válogatott Roy Makaay, aki a rotterdami együttest készítette fel a tornára.

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport:
Puskás Akadémia, Feyenoord (holland), Real Madrid (spanyol)
B-csoport: Budapest Honvéd, Hagi Akadémia (román), Panathinaikosz (görög)

A TORNA PROGRAMJA
április 3., péntek:

Puskás Akadémia–Feyenoord 11.00
Budapest Honvéd–Hagi Akadémia 13.30

április 4., szombat:
Puskás Akadémia–Real Madrid 11.00
Budapest Honvéd–Panathinaikosz 13.30

április 5., vasárnap:
Feyenoord–Real Madrid 11.00
Hagi Akadémia–Panathinaikosz 13.30

április 6., hétfő:
az 5. helyért: 12.00
a 3. helyért: 14.00
döntő: 16.30 óra

Legfrissebb hírek

Kinevezte új vezetőedzőjét a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 07:49

Orbán Viktor is reagált Hornyák Zsolt távozására

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 15:57

Hét év után távozik a Puskás Akadémiától Hornyák Zsolt – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 19:14

Felcsúton is kiütötte ellenfelét, megvédte címét az FTC a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.28. 20:57

Csehországból is érdeklődnek a Honvéd tehetsége iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 14:42

Megjósolt váltás: külföldi szakember érkezhet Feczkó Tamás helyére

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 11:00

NB I: a bajnoktól igazolt védőt az újonc Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.05.25. 10:43

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
2026.05.24. 09:08
Ezek is érdekelhetik