PMFC: Polekszics számított a montenegrói meghívóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 13:41
A vállsérüléséből teljesen felépülő Vukasin Polekszics, a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC kapusa örül, hogy ismét meghívót kapott a montenegrói válogatottba, és győzelemre készül az oroszok elleni Eb-selejtezőn – mondta el a pécsiek hivatalos honlapjának.

„Tavaly novemberben a vállsérülésem miatt nem játszhattam a svédek ellen, de számítottam rá, hogy ha jól leszek, újra meghívót kapok. Örülök, hogy végül így is lett. A nemzeti csapatban mindig hatalmas öröm és megtiszteltetés játszani. A sérülésem már a múlté, és a sikeres rehabilitációt követően nagyon jó munkát végeztem a klubnál. Úgy érzem, ismét válogatott formában vagyok. Ennek ellenére a kapitánynak is bizonyítanom kell, hogy helyem van a kezdőben, hiszen mindenki játszani szeretne a címeres mezben” – mondta a pmfc.hu-nak Vukasin Polekszics.

„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Hazai pályán mindenképpen a győzelemre fogunk hajtani, nagy szükségünk van a pontokra az oroszok ellen. Podgoricában fantasztikus élmény pályára lépni, igaz, csak tizenhétezres a stadion, de olyan, mintha legalább hetvenezren lennének kint. Nagyon jó hangulat szokott uralkodni a lelátókon. A szurkolók szeretik a focit, így senkinek sem könnyű ellenünk játszania. A közönség inspirál minket, ami hatalmas pluszt jelent. Azért dolgozom, hogy rám essen majd a szövetségi kapitány választása” – tette hozzá a kapus.

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2025.12.02. 21:12

NB III: otthon ikszelt a Pénzügyőrrel a Fradi; elmaradt az ETO Akadémia és a Budaörs meccse

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 17:29

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

„Pécsi a szívünk” – új klubhimnusza van a PMFC-nek

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 11:44

Régi-új ismerős ül le a PMFC kispadjára

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 18:38

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 17:44
Ezek is érdekelhetik