MK: a csákváriak örülnek, hogy Geráék nem nézték le őket

Vágólapra másolva!
2015.03.05. 12:48
Wild Tamás, a labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár játékosa sajnálja, hogy nem sikerült betalálnia a Ferencváros kapujába a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Annak ugyanakkor örül, hogy Gera Zoltánék megadták nekik a kellő tiszteletet.

„A felezővonal közelében sikerült megelőznöm Nagy Danit, és nagy lendülettel rávezettem a hátráló Fradi-védőkre a labdát. Bár tőlem jobbra és balra is érkeztek társak, futtában ők is arra buzdítottak, hogy vállaljam el a lövést. Jó húsz méterről rátűztem, de Dibusz ujjheggyel még beleért, így a kapufán csattant. Nem is ez bánt igazán, hanem hogy a kipattanóra egyedül érkező Gajdos Zsolt helyett éppen a fekvő, tehetetlen kapushoz került a labda” – idézte fel az 5–0-s Fradi-győzelemmel végződő találkozó legnagyobb vendéghelyzetét Wild Tamás a Csákvár honlapjának.

„Nem hiszem, hogy lehorgasztott fejjel kellene közlekednünk. Már azzal is sporttörténelmet írtunk, hogy bejutottunk a negyeddöntőbe, a Ferencváros otthonában nemcsak nekünk, de idehaza egyetlen csapatnak sem lehetnek vérmes reményei. Örök élmény marad valamennyiünk számára, hogy a Fradival tétmeccset vívhattunk és pályára léphettünk egy ilyen csodálatos stadionban. Külön köszönet jár Gera Zoliéknak, mert egyetlen pillanatig sem érzékeltették velünk, hogy kis csapat vagyunk, megadták az ellenfélnek járó tiszteletet.”

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
5 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
7 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik