KTE: „Az NB I-ben gólratörőbb a futball, mint Szerbiában”

2015.03.26. 19:02
Gyorsan helyet követelt magának új csapatában, az NB I-es Kecskeméti TE-ben a télen szerződtetett szerb labdarúgó, Nebojsa Szkopljak. A tavasszal négyből négy győzelmet arató kecskemétiek védője elárulta: az NB I-ben gólra törőbb futballt tapasztalt, mint hazájában.
„A legnagyobb különbség a szerb és a magyar bajnokság között a harcmodor – nyilatkozta Szkopljak a kecskemetite.hu klubhonlapnak. – Itt jóval gólra törőbben játszanak a csapatok, sokkal több gól esik. Szerbiában inkább kivárásra, egymás hibáira várnak a felek, fontosabb a stabil védekezés. Ha egy csapat gólt lő, onnantól nagyon nehéz feltörni.”

A lila-fehérek pénteken 15 órától a szerb első osztály 13. helyén álló FK Donji Szremmel csapnak össze felkészülési mérkőzésen, a légiós rövid szakmai elemzésbe bocsátkozott.

„Nagyjából ismerem őket, harmadik éve szerepelnek az élvonalban. A középmezőny azon csapatai közé tartoznak, amely inkább a kiesés elkerüléséért harcol, mint a minél jobb helyezésért. Egy kiscsapatról van szó, amely ugyanakkor igen stabil, harcos együttes.”

Legfrissebb hírek

Meg sem állt hat gólig a Csákvár és kiütötte a Kecskemétet

Labdarúgó NB II
2 órája

Kitömték a Kecskemétet, fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Botrányos meccs adhat új lendületet a KTE-nek

Labdarúgó NB II
2026.03.11. 11:35

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53
Ezek is érdekelhetik