Felkészülés: a DVSC hatot lőtt a románoknak - 3 ezer néző előtt

Vágólapra másolva!
2015.03.28. 16:53
null
A háromezer DVSC-szurkoló hat gólt ünnepelhetett (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva felkészülési mérkőzésen Kulcsár Tamás négy góljára alapozva 6–0-ra legyőzte a Dinamo Bucuresti együttesét. A Nagyerdei Stadionban rendezett találkozót több mint háromezer szurkoló tekintette meg a helyszínen.

Az előkészületi meccset szurkolói kártya nélkül is meg lehetett tekinteni, így a Loki találkozóit bojkottáló szervezett szurkolói csoportok a hét közepén úgy döntöttek, hogy elfoglalják a helyüket a Nagyerdei Stadionban.

Az onlajnok.com tudósítása szerint az összecsapást 3112 néző tekintette meg a helyszínen, vagyis a bukaresti Dinamo elleni felkészülési meccsre többen látogattak ki, mint az MTK (2425), a Nyíregyháza (2850), a Dunaújváros (2657) és a Budapest Honvéd (2662) elleni bajnoki találkozókra Debrecenben.

A meccsen a DVSC látványos gólokat szerezve 6–0-s győzelmet aratott a román együttes felett. A kiválóan kezdő debreceni csapat látványos gólokat szerzett, Kulcsár Tamás négyszer zörgette meg a vendégek hálóját – harmadik találata előtt fantasztikus cselsorozatot mutatott be. Rajta kívül René Mihelic és a csereként beálló Szakály Péter is beköszönt.

A Loki ilyen különbséggel is megérdemelten nyert, a Dinamo nem bizonyította be, hogy miért áll a román bajnokság hatodik helyén.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Dinamo Bucuresti (román) 6–0
(3–0)
Nagyerdei Stadion, 3112 néző
DVSC:
Novakovics – Jovanovic (Nagy Z., 56.), Brkovics, Mészáros (Ludánszki, 72.), Korhut – Bódi (Szécsi, 72.), Varga J. (Berdó, 72.), Bouadla (Szakály P., a szünetben), Mihelic (Ferenczi J., 62.) – Kulcsár T., Sidibe (Wittrédi, 72.)
Gólszerző:
Kulcsár T. (7., 23., 67., 88.), Mihelic (21.), Szakály P. (53.)
Forrás: onlajnok.com

Legfrissebb hírek

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
7 órája

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
9 órája

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 13:38

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 10:28

Káosz és edzőkeringő jellemezte a Loki bajnoki évét

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 08:22

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
2025.06.15. 13:25

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12
Ezek is érdekelhetik