DVSC-Dinamo: „Jobbak vagyunk, mint a brazil válogatott”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.29. 09:32
Hat-nullára kikapott Debrecenben felkészülési mérkőzésen a román Dinamo Bucuresti együttese, és a csapat vezetőedzőjét alaposan megviselte a méretes zakó. Egy román honlap szintén elmondhatja ezt magáról.

„Nem szeretek veszíteni – morgolódott az egykori sokszoros válogatott jobbhátvéd, Flavius Stoican, a Dinamo régi-új mestere. – Sok hiányosságot vettem észre, de több olyan játékos lépett pályára, aki korábban alig szerepelt, és a tartalékok nagyon fáradtan mozogtak. Öt alapemberem hiányzott, de nem akarom erre kenni a vereséget, ám az biztos, hogy legalább tudom, kikre számíthatok majd a tétmérkőzéseken, és kikre nem. Könnyebb lesz így a huszonhatos keretet tizennyolcasra szűkítenem. Páran panaszkodtak, hogy alig játszanak a bajnokságban, most megkapták a lehetőséget, de láthatják, hogy milyen sokat kell még dolgozniuk. Boubacar Mansaly például nagyon rosszul futballozott. Nem lehet mentség neki sem a fáradtság vagy a nyomás, ezt megmondtam mindenkinek az öltözőben. Többet kell futnunk, ennyivel tartozunk a munkaadónak és a szurkolóknak is. Egyébként nem hiszem, hogy nagyon nagy különbség lenne a román és a magyar bajnokság között, teljesen más egy tétmérkőzés és egy felkészülési meccs.”Flavius Stoican, a Dinamo régi-új mestere. – Sok hiányosságot vettem észre, de több olyan játékos lépett pályára, aki korábban alig szerepelt, és a tartalékok nagyon fáradtan mozogtak. Öt alapemberem hiányzott, de nem akarom erre kenni a vereséget, ám az biztos, hogy legalább tudom, kikre számíthatok majd a tétmérkőzéseken, és kikre nem. Könnyebb lesz így a huszonhatos keretet tizennyolcasra szűkítenem. Páran panaszkodtak, hogy alig játszanak a bajnokságban, most megkapták a lehetőséget, de láthatják, hogy milyen sokat kell még dolgozniuk. Boubacar Mansaly például nagyon rosszul futballozott. Nem lehet mentség neki sem a fáradtság vagy a nyomás, ezt megmondtam mindenkinek az öltözőben. Többet kell futnunk, ennyivel tartozunk a munkaadónak és a szurkolóknak is. Egyébként nem hiszem, hogy nagyon nagy különbség lenne a román és a magyar bajnokság között, teljesen más egy tétmérkőzés és egy felkészülési meccs.”

A sportescu.ro szatirikus oldal ellenben nem lépett át ilyen könnyedén a vereségen, így parodizálva „segített nyilatkozni” a szakembernek. Az oldal (és a Stoican szájába adott szavak) szerint sokkal jobb a Dinamo, mint a brazil válogatott, mert az hetet kapott a világbajnokságon a németektől, a román csapat pedig megállt hatnál. Egyébként is, az Astrától 6–1-re kapott ki a Dinamo, a dán U21-es válogatottól meg 7–1-re, azaz a fejlődés nyilvánvaló.

„A hat kapott gól percétől eltekintve egyenrangú felek voltunk, sőt, irányítottuk a mérkőzést, csak az eredményjelző nem ezt mutatja. A célom, hogy most már hatnál kevesebb gólt kapjunk, a szezon végére pedig már háromnál is kevesebbig jussunk. Szép lassan minden a helyére kerül a csapatban, csak nehogy visszatérjen elődöm, Mihai Teja” – poénkodott a honlap Stoicanon.

A mérkőzés összefoglalója

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17