Bp. Honvéd: bejelentették, új csapatot indítanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.30. 20:35
A Bp. Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be hétfőn, hogy nyártól új női labdarúgócsapatot indít a vezetőedzői és a szakosztályvezetői posztot is betöltő Nikandish Hossein irányításával. A csapat a másodosztályban kezdi meg a szereplését.

„A felnőtt csapat mellett az U17-es és az U15-ös korosztályban is indítunk majd együtteseket. A célunk az, hogy ugyanazt az eredménysort érjük el, mint az általam alapított MTK-val. A kék-fehérekkel megnyertük a másodosztályú bajnokságot, majd az élvonalban is aranyérmesek lettünk, így szerepelhettünk a BL-ben is” – idézi a honvedfc.hu Nikandish Hosseint.

A Honvédnak korábban volt már női labdarúgócsapata, de az tavaly kiesett az élvonalból, és az idén az NB II-ben – az MLSZ adatbankjának tanúsága szerint – a KISE szerepel a Bp. Honvéd neve alatt.

Legfrissebb hírek

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48

A női olasz élvonalba igazolt a magyar válogatott középpályás

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 19:01

Németh Hanna: Részese szeretnék lenni egy klubtörténeti sikernek

Angol labdarúgás
2026.07.11. 10:58

Magyar védőt igazolt a Newcastle női csapata

Légiósok
2026.07.10. 13:03

Londonba igazolt a kétszeres aranylabdás Alexia Putellas

Angol labdarúgás
2026.07.08. 18:45

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
2026.07.03. 10:46

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58