Videoton: „Egy új kezdet a mostani a karrieremben"

2015.02.16. 23:13
A télen Kolozsvárról igazolt macedón labdarúgó, Mirko Ivanovszki jól érzi magát a Videotonban, és már tudja, kik lesznek a legnagyobb ellenfelek az NB I-ben – derült ki a listavezető fehérváriak hivatalos honlapján megjelent rövid interjúból.

„Egy új kezdet a mostani a karrieremben, egy következő lépcsőfok, amit szeretnék sikerrel venni. Az edzéseken és a meccseken is próbálom a legjobbat nyújtani, meg akarom mutatni, hogy érdemes volt szerződtetni" – idézi a vidi.hu a játékost. vidi.hu a játékost.

Ivanovszki elmondta: jól érzi magát a Vidinél, és már tudja, hogy a Ferencváros a legnépszerűbb klub Magyarországon, valamint, hogy az elmúlt évtized legeredményesebb csapata a DVSC. Rajtuk kívül szerinte az MTK-ra is nagyon kell majd figyelniük tavasszal, sőt:

„A Győr is kemény ellenfél lesz rögtön az első tavaszi fordulóban. Miriuta Lászlóval együtt dolgoztam a CFR Cluj-nál, ismerem jól, biztos, hogy remekül felkészíti a játékosait" – folytatta a macedón támadó, aki a fehérvári és a kolozsvári klubot ekképp hasonlította össze:

„Jelenleg a szervezettség és az anyagi biztonság az, amiben a Vidi sokkal jobb, többek között ezért is igazoltam ide. Egyébként hasonló csapatokról van szó, mindkettő nagyon erős, mindkettő nagy név Magyarországon, illetve Romániában."

A jelenleg Spanyolországban edzőtáborozó Videoton március elsején lesz a győriek vendége az NB I említett tavaszi idénynyitóján.

Legfrissebb hírek

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54