NB I: Mátyus János titokzatos üzenetet küldött Misternek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.21. 20:33
Csapat-összeállítási gondok miatt három kapus is szerepet kapott a Nyíregyházában, amely a Paks ellen idegenben vívott NB I-es bajnokit. Az 1–1-es döntetlenre végződő meccs után a vezetőedző Mátyus János mellett a mezőnyben játszó egyik kapus, Ovszijenko Volodimir és Tamási Zsolt értékelte a találkozót az NSO Tv-nek. Mátyus a hivatalos sajtótájékoztató végén titokzatos üzenet fogalmazott meg.

A sajtótájékoztató végén Mátyus János hirtelen angolra váltott, s a következőket mondta:
A sajtótájékoztató végén Mátyus János hirtelen angolra váltott, s a következőket mondta:

„Nemsokára találkozunk, Mister, és a csapatom készen áll arra, hogy megmérkőzzön az ön csapatával. Nemsokára találkozunk. Nagyon hamar..."

„Akinek szól, tudja, mire céloztam" – mondta a meghökkent hallgatóságnak a nyíregyházi edző, aki a jövő szombati ellenfél, a Honvéd tulajdonosának üzenhetett, mert a Paks hiába egyezett volna bele abba, hogy ezt a meccset áprilisra halasszák, az NB I-es bizottság elnöke, George F. Hemingway tántoríthatatlan volt.

Korábban a Nyíregyháza szakvezetője arról beszélt, hogy a mezőnykapus volt a sikerük egyik kulcsa. Ovszijenko Volodimir azonban elsősorban kapusként tekint magára, ezen a poszton is szeretne még játszani egy ideig. Nézzék meg az NSO Tv helyszíni videóját!



Broadcast live streaming video on Ustream

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus 1–1 (Vági 15., ill. Törtei 18.)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC17142 140– 6+3444
2. MTK Budapest1712 525–17 +836
3. Diósgyőri VTK17 95 327–19 +832
4. Debreceni VSC-Teva17 94 426–12+1431
5. Ferencvárosi TC17 94 426–15+1131
6. Paksi FC17 77 326–14+1228
7. Újpest FC17 77 316–12 +428
8. Puskás Akadémia FC17 73 719–20 –124
9. Győri ETO FC17 65 625–21 +423
10. Kecskeméti TE17 64 718–21 –322
11. Nyíregyháza Spartacus FC17 431018–27 –915
12. Lombard Pápa FC17 35 9 8–29–2114
13. Budapest Honvéd17 341012–22–1013
14. Dunaújváros PASE17 35 915–32–1713
15. Szombathelyi Haladás17 3212 8–24–1611
16. Pécsi MFC17 241116–34–1810
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
Tegnap, 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

A Sepsitől igazolt támadót a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 10:24

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02
Ezek is érdekelhetik