Ferencváros: A Debrecen ellen megtudjuk, hol tartunk - Bönig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.20. 18:52
A hévízi mini edzőtábor után pénteken ismét a Népligetben készültek a Ferencváros labdarúgói. Philipp Bönig a tréningről és a szombati edzőmeccsről beszélt a gyakorlást követően a fradi.hu-nak.

„Most már elsősorban a taktikára koncentrálunk. Készültünk a holnapi, Debrecen elleni meccsre, amely az utolsó tesztünk lesz az éles tétmérkőzések előtt" – mondta Philipp Bönig.

A DVSC elleni összecsapás lesz a harmadik alkalom a téli felkészülés során, amikor NB I-es ellenfél vár a Fradira – de most először egy közvetlen rivális. Bönig szerint ennek ellenére Debrecenben nem az eredmény lesz a legfontosabb.

„Eddig nagyon jó eredményeket értünk el a tesztmeccseken, nyilvánvalóan a Debrecen ellen is erre törekszünk majd – fogalmazott a balhátvéd. – Mivel ők is jól állnak a bajnokságban, kiválóan felmérhetjük majd ellenük, hol is tartunk. Ugyanakkor csak felkészülési mérkőzésről van szó, amelynek elsődleges célja, hogy játékba hozzuk magunkat, és felkészüljünk a tétmeccsekre, elsőként a Dunaújváros elleni találkozóra."

A DVSC–FTC felkészülési mérkőzést szombaton 15 órakor kezdik a Debrecen korábbi stadionjában, az Oláh Gábor utcában.

Legfrissebb hírek

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil-amerikai női labdarúgó-mérkőzés

Minden más foci
2026.06.10. 10:23

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:00

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Vb-felkészülés: győztek főpróbájukon a brazilok, nyertek az argentinok is

Foci vb 2026
2026.06.07. 08:35

Jereváni döntetlennel melegített a kazah futballválogatott a keddi debreceni meccsre

Minden más foci
2026.06.06. 17:56

Varga Barnabás duplázott, a magyar válogatott nehéz második félidő után legyőzte a finneket

Magyar válogatott
2026.06.05. 21:38

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik