Felkészülés: Völgyi Dániellel a soraiban kapott ki a Lombard

Vágólapra másolva!
2015.02.21. 13:17
A Lombard Pápa a Győri ETO-tól érkező próbajátékossal, Völgyi Dániellel a soraiban 2–0-s vereséget szenvedett a szlovák másodosztályú Slovan Duslo Salától.

„Ma játszotta a nyolcadik téli felkészülési mérkőzését a Lombard Pápa, az ellenfél a szlovák másodosztályú bajnokság Nyugati csoportjának harmadik helyén álló Slovan Duslo Sala volt – írja tudósításában a lombardfcpapa.hu.

„A találkozó mindkét félidejében esett gól, azonban mindkétszer a felvidékiek voltak eredményesek, míg csapatunk helyzetekig jutott csak, ráadásul az összecsapás hajrájában büntetőt hibázott a Lombard, amelyet a frissen kölcsönvett Völgyi Dániel hagyott ki” – teszi hozzá a pápai klub hivatalos honlapja.

Két ismerős légiós is próbázik a Lombardnál. A togói válogatott jobbszélső, a 31 éves Euloge Ahodikpe korábban már játszott Pápán (2007 és 2009 között, egy félévet ebből kölcsönben a DVTK-nál töltött), most szabadon igazolható, és visszatérhet a dunántúli városba.

A középpálya tengelyében pedig a szerb Alekszandar Randjelovics szorgoskodott, aki korábban Orosházán és Békéscsabán futballozott. A 27 éves támadó középpályás legutóbb a hongkongi Sun Pegasus futballistája volt, de jelenleg szabadon igazolható.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

LOMBARD PÁPA–SLOVAN DUSLO SALA (Vágsellye, szlovákiai) 0–2
Vágsellye.
LOMBARD: Szűcs L. – Zulevs, Jagodics B., Bogunovics, Völgyi – Csilus T., Stieber A. – Ahodikpe, Randjelovics, Frizoni – Popin. Csere: Nagy T., Csizmadia, Pongrácz, Vankó, Király B., Seye
Gólszerző: Mativ (22.), Galbavy (53.)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Eisenberger Tamás (Siófok), Juhász Dániel (BKV Előre), Mehmet Kalender (török-magyar, legutóbb Kayserispor), Mouhamadou Seye (szenegáli-szlovák, Dukla Banská Bystrica – Szlovákia), Yannick Mbengono (kameruni, Krabi FC – Thaiföld)
Kölcsönbe érkezők: Illés Dávid (Győri ETO), Pongrácz Viktor (Győri ETO), Stieber András (Győri ETO), Vankó Imre (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Euloge Ahodikpe (togói-francia, szabadon igazolható), Alekszandar Randjelovics (szerb, szabadon igazolható)
Távozók: Andrei Florean (román), Kenesei Krisztián (Vasas, szabadon igazolható volt), Tóth Gábor (Szeged 2011, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe távozók:Markek Tamás (Rákosmente KSK)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Benkő Krisztián (érdeklődnek iránta: Brönshöj – Dánia), Faggyas Milán (érdeklődnek iránta: Békéscsaba), Marián Sluka (szlovák)
Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik