Dunaújváros: a csapatkapitány a Fradi ellen is győzelmet vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.18. 17:43
A Dunaújváros PASE játékosa, Böőr Zoltán várja a tavaszi rajtot, és bízik benne, hogy a télen elvégzett rengeteg munka meghozza a gyümölcsét. A csapatkapitány a klubhonlapnak beszélt arról, hogy győzelmet vár az első tavaszi fordulóban a Ferencváros ellen.

„Még van egy kevés időnk a rajtig. Én soha nem szerettem túlpörögni, és az biztos, hogy van még elvégzendő munkánk a Ferencváros elleni találkozóig. Folyamatosan érkeztek új játékosok hozzánk, velük még össze kellett csiszolódnunk. Erre és a taktika gyakorlására is van egy kis időnk” – osztotta meg várakozásait a dpase.hu-nak Böőr.

„Az első hazai meccsen az FTC látogat hozzánk, a Fradit NB I-es mérkőzésen már több, mint egy évtizede nem láthatta a dunaújvárosi közönség. Örülök, hogy idáig eljutottunk, és a városba ismét visszahoztuk az NB I-es futballt, valamint annak is, hogy most a zöld-fehérek ellen játszhatunk. Nagyon büszke vagyok erre az elmúlt három évre, amelynek részese lehettem én is. Mi jelenleg a bennmaradásért küzdünk, ezért minden mérkőzésen – így most is – győzni szeretnénk. Várhatóan erre az összecsapásra fog kilátogatni a legtöbb néző, így kitűnő hangulatú, remek iramú meccset várok” – tette hozzá a 21-szeres válogatott játékos.

Dunaújvárosi csapat – akkor a Dunaferr – NB I-es mérkőzésen legutóbb 2002. augusztus 8-án fogadta a Ferencvárost, akkor 2–2-es döntetlen született. A gólokat hazai részről Alex és Éger László, míg a vendégektől Lipcsei Péter és Tököli Attila szerezte.

Legfrissebb hírek

Csúcsra ért a Dunaferr – 30 éve nyert először hokibajnokságot a Dunaújváros

Képes Sport
2026.05.25. 12:06

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 17:54

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Az éllovas Győr 28 góllal verte meg a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.05.15. 19:51

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

A ZTE hét éve nem látott sorozatot produkálna a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 11:02
Ezek is érdekelhetik