Videoton: válogatott csatár szerződtetését jelentették be

2015.01.20. 15:30
null
Burcsa Győző klubigazgató és Mirko Ivanovszki, az új szerzemény (Fotó: <a target="_blank">vidi.hu</a>)
Megerősítést nyert a Nemzeti Sport Online korábbi értesülése: a Videoton kedden a hivatalos honlapján, a vidi.hu-n bejelentette, hogy két és fél évre szerződtette Mirko Ivanovszkit, a kolozsvári CFR 25 éves labdarúgóját.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Vidi futballistája lettem. Amennyire tudtam, feltérképeztem a magyar labdarúgást és a Videotont is. A korábbi edzőmmel, Miriuța Vasilével is sokat beszélgettem a magyar fociról. Tisztában vagyok azzal, hogy Magyarország legjobb csapata a Vidi. A célom az, hogy megnyerjük a bajnokságot és a kupákat is. Nagyon szeretnék a Vidivel a Bajnokok Ligájában is szerepelni, korábban ebben a sorozatban még nem volt alkalmam játszani. Nemzetközi téren az eddigi legnagyobb élményem, hogy a macedón nemzeti csapatban győztes gólt szereztem Andorra ellen. A Vidi keretéből korábban személyesennem ismertemsenkit, azonban tudtam, hogy vannak horvát és szerb játékosok, akik segítenitudnak nekem a beilleszkedésben. Szerencsére angolul is elég jól beszélek, így nincseneknyelvi problémáim. Már az elmúlt néhány napban is nagyon élveztem a közös munkát” – idézte a vidi.hu Mirko Ivanovszkit.

Mint beszámoltunk róla, a macedón válogatott csatár a napokban elutazott a Videoton spanyolországi edzőtáborába.

A Videoton mozgalmas napokat él: az NB I éllovasa néhány napja Rémi Maréval személyében francia védőt szerződtetett, hétfőn pedig bejelentette, hogy Marco Caneira három és fél év után távozik Székesfehérvárról.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Mirko Ivanovszki (macedón, CFR – Románia), Rémi Maréval (francia, Maccabi Tel Aviv – Izrael)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Papp Máté (PAFC), Milan Perics (Dunaújváros), Zsótér Donát (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Borne Barisic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Alekszander Grazdani (albán-görög, Ravenna – Olaszország), Juraj Halenár (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Igor Zofcák (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Távozók: Marco Caneira (portugál, ?), Milan Perics (szerb, Donji Szrem – Szerbia)
Kölcsönbe távozók:Kleinheisler László (PAFC), Nagy Zsolt (PAFC), Papp Máté (Dunaújváros), Zsótér Donát (PAFC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol, érdeklődnek iránta: Dunaújváros), Nikolics Nemanja (érdeklődnek iránta: AEK Athén – Görögország, Beitar Jeruzsálem – Izrael, Maccabi Haifa – Izrael), Dinko Trebotic (horvát, érdeklődnek iránta: Celta Vigo – Spanyolország; Genoa – Olaszország; Lech Poznan – Lengyelország)

 

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31
Ezek is érdekelhetik