Videoton: Kovács Ferenc szerint borzasztó nehéz tavasz jön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.07. 14:03
Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke ma 81 éves. A klub hivatalos honlapjának adott interjúban elárulta, hogy bár csodálatos őszi szezont tudhat maga mögött a Vidi, hiba lenne azt hinni, hogy már zsebben a bajnoki aranyérem.  

„Röviden fogalmazva: csodálatos teljesítményt nyújtott ősszel a Vidi. Azt is mondhatnám, hogy párját ritkító volt mindaz, amit a srácok az őszi szezonban produkáltak. Erre az eredményre nagyon büszke lehet az összes játékos és az edzők is, valamint mindenki, aki hozzátett a sikerhez valamennyit” – mondta Kovács Ferenc a vidi.hu-nak. Kovács Ferenc a vidi.hu-nak.

„Semmiképp sem szeretnék vészjósló lenni, de azt mindenképp ki kell mondanunk, hogy borzasztóan nehéz tavaszi szezon vár ránk. Az összes rangadónkat idegenben vívjuk meg, ráadásul roppant kiegyensúlyozott idén az NB I mezőnye. Egyáltalán nem lesz könnyű a megszerzett előnyünket megtartani. Ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy május végén bajnoki aranyérmet ünnepelhetünk. Meg kell becsülni mindazt, amit az ősszel elértünk, de a következő hetek legnagyobb feladata az lesz, hogy felkészüljünk az előttünk álló tavaszi szezonra. Rengeteget kell még dolgoznunk ahhoz, hogy bajnokok legyünk.”

 

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Öt perc alatt két gólt lőtt, majd simán nyert a Videoton Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:44

Pontot rabolt a Soroksár Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 18:52

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54

Meghosszabbította Pető Tamás szerződését a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 12:33
Ezek is érdekelhetik