Újpest: íme, a két külföldi próbázó, aki a csapattal edzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.15. 19:05
null
Abdelhakim Buhna (16-os felsőben) és Yashir Pinto (34) egyaránt a támadójátékon segíthet, ha megfelelnek a teszten <br />(Fotó: Mirkó István)
Mint korábban beszámoltunk róla, az Újpest labdarúgócsapata megkezdte a felkészülését a tavaszi szezonra, és az első edzésen két külföldi próbajátékos is szerepelt.

A megszokott arcok mellett két külföldi szélső is részt vett az Újpest FC első edzésén, a csakfoci.hu információi szerint Abdelhakim Buhna és Yashir Pinto az a két játékos, akiket tesztel a lila-fehérek szakmai stábja.

A két játékos közül Abdelhakim Buhnának lehet több fogalma az újpesti viszonyokról, ő ugyanis Brüsszelben született, marokkói-belga kettős állampolgár. A harmadosztályú Diegemben mutatkozott be a felnőttek között, majd tehetségére felfigyelt az Anderlecht, és le is szerződtette, ám csak a tartalékcsapatban szerepelt, a felnőttek között nem mutatkozott be. Egy szezont a második ligás Roeselarében töltött kölcsönben, majd júliusban távozott az Anderlechttől, azóta nem volt csapata. Balszélsőként bevethető, 24 éves.

A chilei Yashir Armando Pinto a nyáron került Európába, a német ötödosztályú Bahlinger SC-ben töltötte az őszt. Ő a neves Colo-Colóban pallérozódott, majd 2012-ben töltött egy rövid időszakot Kanadában is, az FC Edmontonnál. A palesztin felmenőkkel is bíró labdarúgó február 6-án lesz 24 éves, jobbszélsőként, csatárként bevethető, korábban rendszeresen szerepelt chilei U-válogatottakban, az egyik U18-as meccsén egyszer öt gólt szerzett Kína ellen.

Vignjevicsnél „betelt a pohár”, fizethettek a játékosok

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Abdelhakim Buhna (marokkói-belga, szabadon igazolható, legutóbb Anderlecht tartalék – Belgium), Murai Márk (Kaposvár), Yashir Pinto (chilei, szabadon igazolható, legutóbb Bahlinger SC – Németország), Ronnie Stam (holland, Standard Liege – Belgium)
Távozók: Berat Ahmeti (albán, szabadon igazolható), Marko Dmitrovics (szerb, Charlton – Anglia), Aristote Mboma (finn, szabadon igazolható), Rodrigo Rojo (uruguayi, szabadon igazolható), Jérémy Serwy (belga, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Dani Ponce (spanyol, AD Alcorcón – Spanyolország), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium)
Távozhatnak: Jonathan Heris (belga, érdeklődnek iránta: Charlton Athletic – Anglia)
Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
21 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
23 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik