Lombard: két U-válogatott érkezik a Győri ETO-ból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.14. 14:26
Megállapodott egymással a Győri ETO és a Lombard Pápa: tavasszal a pápai NB I-es klubot erősíti kölcsönjátékosként két győri korosztályos válogatott labdarúgó, Illés Dávid és Pongrácz Viktor – tudtuk meg szerdán az ETO hivatalos honlapjáról.

Illés Dávidot támadó középpályásként Horváth Ferenc vitte fel tavaly tavasszal az ETO első keretéhez, azóta már bemutatkozott az NB I-ben, és ősszel az NB III-as csapat egyik húzóembere volt – írja az eto.hu.Illés Dávidot támadó középpályásként Horváth Ferenc vitte fel tavaly tavasszal az ETO első keretéhez, azóta már bemutatkozott az NB I-ben, és ősszel az NB III-as csapat egyik húzóembere volt – írja az eto.hu.

Pongrácz Viktor hosszabb sérülés után az ősz végén már a régi formájában játszott, a védekező középpályás meghívót kapott az U20-as világbajnokságra készülő keretbe is.

Mindkét játékos az ETO labdarúgója marad, ám a kölcsönszerződésnek köszönhetően jó esélyük lehet arra, hogy tavasszal az első osztályban játsszanak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Illés Dávid (Győri ETO), Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Andrei Florean (román)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Csizmadia Csaba (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, Győri ETO), Kenesei Krisztián (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László
Kiszemeltek: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Ciprian Deac (román, CFR Cluj – Románia), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Ionut Rada (román, CFR Cluj – Románia), Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dudás Ádám (Haladás ?), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás ?), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (Sturm Graz ? – Ausztria, szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók: Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát),Milos Kocics (szerb),Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Varga Roland (érdeklődnek iránta: Ferencváros), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik