Haladás: másfél évre ír alá a Győrből érkező középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.12. 17:53
A tervek szerint másfél évre ír alá a Haladáshoz a győrihez képest jóval több játéklehetőségre vágyó volt ETO-középpályás, Dudás Ádám – írja a szombathelyi labdarúgócsapat hivatalos honlapja.



A 25 éves Dudás Ádám múlt péntek óta készül a Haladással, és noha még nem írta alá másfél évre szóló kontraktusát, hamarosan erre is sor kerül – írja a haladas.hu.

A 25 éves Dudás Ádám múlt péntek óta készül a Haladással, és noha még nem írta alá másfél évre szóló kontraktusát, hamarosan erre is sor kerül – írja a haladas.hu.

A Győri ETO-ban nevelkedett játékos két rövid kölcsönidőszakot leszámítva végig a Rába-partján futballozott, 97 NB I-es bajnokiján 13 gólig jutott.

„Tizennégy évet futballoztam Győrött, de valahol számítottam is rá, hogy távoznom kell, mert az utóbbi időben kevés lehetőséget kaptam – idézi a szombathelyiek honlapja a Győrben télen szabadlistára kerülő Dudás Ádámot. – A Ligakupa- és Magyar Kupa-mérkőzéseken rendszeresen szerepeltem, tehát nincs játékhiányom, s fizikailag is egyre jobb állapotba kerülök. Már korábban is szeretett volna szerződtetni a Haladás, a télen is megkeresett a klub. Nem sokat gondolkodtam, mert mindenképpen játszani akarok, erre pedig Szombathelyen van esélyem.”

A játékos elmondta: sokat szenvedett a sérülésekkel, emiatt nem ott tart, ahol szeretne, de reméli, ez az időszak végleg a múlté.

„Nem zavar, hogy a Haladás kiesőhelyen van, minden csapat életében előfordul rossz időszak, bízom benne, hogy a tavasszal a lehetőségeinkhez mérten minél előrébb zárunk. Jómagam ehhez minél jobb teljesítménnyel szeretnék hozzájárulni. A mostani csapatból Fehér Zoltán régóta jó barátom, de Halmosi Pétert is személyesen ismerem, a többiekkel pedig ellenfélként találkoztam. Alapvetően szélső középpályás vagyok, de miután mindkét lábammal jól lövök, a jobb és a bal oldalon is megállom a helyemet. Talán utóbbi pozíció fekszik leginkább számomra.. De bárhol eljátszom, a legfontosabb, hogy minél több lehetőséget kapjak.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Dudás Ádám (Győri ETO), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Mohl Dávid (PMFC), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Távozók: Szakály Attila (ZTE), Dvorschák Gábor (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik