Felkészülés: a Kecskemét kikapott NB II-es ellenfelétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.28. 12:47
A Kecskemét labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott a másodosztályú Ceglédtől.

A KTE honlapjának beszámolója szerint a kapusok közül ezúttal Németh Viktor és Kovács Dániel kapott lehetőséget a Kecskemétben, Tomás Tujvel és Verebélyi Konrád pihent, míg sérülés miatt Vladan Szavics, Patvaros Zsolt és Dominik Fótyik maradt ki a keretből. A próbajátékosok közül Beszterczei Attila és Sztefan Radoja egy félidőt játszott, Nebojsa Szkopljak végig a pályán maradt, Bekő Balázs pedig az ötvédős taktikát alkalmazta.

A nem túl sok helyzetet hozó találkozón Nikola Pantovics első félidei gólja döntött, a Cegléd támadója egy labdaszerzés utáni kontra végén talált fejjel a kapuba.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KECSKEMÉTI TE–CEGLÉD 0–1 (0–1)
KTE, 1. félidő:
Németh – Besztercei, Gyagya, Karan, Szkopljak, Laczkó Zs. – Vukaszovics, Eninful, Kitl – Selyem, Novák (Gréczi). 2. félidő: Kovács D. – Lovrics, Eninful, Vukaszovics, Szkopljak, Farkas A. – Csillag, Radoja, Szivacski – Gréczi, Bebeto
Cegléd: Tóth – Oláh, Albert, Farkas I., Pesti – Dóczi, Koncz – Koós, Pantovics, Farkas Z. – Balog Csere: Kormos, Vattai, Szabó M., Kovács D., Nagy V., Markó, Laczkó M., Szabó D.
G: Pantovics (30.)

A KECSKEMÉTI TE TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Január 21. (Szolnok): Szolnoki MÁV–KTE 4–3 (Csillag, Gyagya, Balázs Zs.)

Január 24.: KTE–Puskás Akadémia 2–0 (Bebeto, Vukaszovics – 11-esből)
Január 28.: KTE–Cegléd 0–1
Január 31., szombat: KTE–Békéscsaba 13.00
Február 3., kedd (Paks): PaksKTE 11.00
Február 5., csütörtök: KTE–Szeged 11.00
Február 7., szombat: KTE–Siófok 13.00
Február 12., csütörtök (Budapest): Ferencváros–KTE 14.00
Február 14., szombat: KTE–Szpartak Szubotica (Szabadka; szerbiai) 13.00
Február 21., szombat (Budapest): Újpest–KTE 13.00

 

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
Tegnap, 18:42

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
Tegnap, 16:24

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:51

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Négy kapufát és tiszakécskei sikert hozott a KTE elleni vármegyei derbi

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:49

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

A Kecskeméti TE legyőzte, és megelőzte a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 16:31
Ezek is érdekelhetik