DVTK: Krsztics nem próbázik, alkudozik - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.20. 13:11
Az Észak-Magyarország című lap úgy tudja, hogy a DVTK élvonalbeli labdarúgócsapatával készülő 27 éves szerb Milos Krsztics nem próbajátékon van a miskolciaknál: a közös folytatás kizárólag azon múlik, hogy a feleknek sikerül-e megegyezniük a szerződés anyagi részleteiről.

 

A napokban Miskolcra érkező, 27 éves Krsztics Belgrádban nevelkedett a Partizan, majd az Olympique Marseille légiósa lett, de az első csapatban csak kupamérkőzésen lépett pályára. Ezt követően játszott az Ajaccióban, az OFK Beogradban, az FC Thunban és a Nea Szalamisz Famagusztában.

Szerződtetéséről csak vele kell megállapodniuk a DVTK klubvezetőinek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bartha László (Paks), Kovács Gábor (Paks), Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolható), Irakli Kvekveszkiri (Szigetszentmiklós – szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza),Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: PAFC, Lengyelország), Senad Husic (bosnyák, ?), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Lechia Gdansk – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 06:32

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40
Ezek is érdekelhetik