Újpest: A Fradi ellen csak a siker elfogadható - Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.09. 16:24
Nebojsa Vignjevics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője a Ferencváros elleni Ligakupa-mérkőzés előtt a klub honlapjának elmondta, támadó szellemű játékot szeretnének a pályára vinni, és csak a győzelmet tartja elfogadhatónak. Mint ismert, a nyolcaddöntő első felvonásán a „zöldek” 4–1-re nyertek.

„Az idei év utolsó mérkőzése következik. A bajnokság vasárnap véget ért, sokan már őszi értékelésekkel foglalkoznak, mi előttünk azonban még egy nagyon fontos mérkőzés áll. A játékosoknak elmondtam, nem számít a fáradtság, a maximumot kell adniuk szerdán, a Ferencváros ellen ugyanis nem lehet könnyelműen játszani. Támadó szellemű futballt fogunk a pályára vinni, nem adhatunk teret a Ferencváros játékosainak. Erősnek kell lenni mentálisan és fizikailag is, hiszen láthattuk, hogy technikás és erős ellenféllel állunk szemben. A visszavágón csak a győzelem elfogadható, három gólt szerezni nagyon nehéz lesz, de egyértelműen ez a cél, más nem jöhet szóba” – nyilatkozta Vignjevics az ujpestfc.hu-n.Vignjevics az ujpestfc.hu-n.

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik