KTE: Bekő új elemeket próbálna ki a felkészülés során

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.15. 16:47
Bekő Balázs, a labdarúgó NB I-ben tizedik helyen álló Kecskemét vezetőedzője az őszi szezont három szakaszra osztotta fel, valamint elmondta, a felkészülés során szeretne új elemeket is kipróbálni a munkában.

„Az indulás és a befejezés ugyan nem sikerült, de annál jobban ment a köztes időszakban, az elején egy nagyon jó felkészülés után, sajnos nem jöttek az eredmények – mondta Bekő Balázs a kesport.hu-nak. – Emiatt kettős érzés kavargott bennem, nem volt könnyű megélni ezt az időszakot. Ezt egy hosszú széria követte, amiben mindenki meg tudta találni a maga örömét, hiszen eredményesen szerepeltünk. A hajrára ugyan mentséget nem akarok keresni, de benne van a futballban, hogy fejben kienged az ember a végére, velünk is ez történt.”Bekő Balázs a kesport.hu-nak. – Emiatt kettős érzés kavargott bennem, nem volt könnyű megélni ezt az időszakot. Ezt egy hosszú széria követte, amiben mindenki meg tudta találni a maga örömét, hiszen eredményesen szerepeltünk. A hajrára ugyan mentséget nem akarok keresni, de benne van a futballban, hogy fejben kienged az ember a végére, velünk is ez történt.”

„A felkészülés január 12-én kezdődik, az első hét még inkább frissítő jellegű lesz, hogy újra felvegyük a dolgos hétköznapok tempóját. Utána belekezdünk a kemény munkába, szeretnék néhány új elemet is kipróbálni a munka a során, ami más terhelést, más módszereket is jelent. A tavasszal aztán reményeink szerint visszalátjuk ennek a pozitív hatásait.”

Legfrissebb hírek

Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
3 órája

Meg sem állt hat gólig a Csákvár, kiütötte a Kecskemétet

Labdarúgó NB II
5 órája

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Botrányos meccs adhat új lendületet a KTE-nek

Labdarúgó NB II
2026.03.11. 11:35

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53
Ezek is érdekelhetik