Honvéd: „Del Piero igazolására szinte semmi esélyt sem látok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.30. 08:43
Alessandro Del Piero? Szinte kizárható. Fabrizio Miccoli? Talán. Olaszország mértékadó sportlapjainál így látják a Honvéd esélyeit a két futballista átigazolására, az üzletről egyelőre meglehetősen kevés szó esett a tekintélyesebb újságokban.

„Olaszország megdöbbenne, ha végül létrejönne az üzlet – mondta a Nemzeti Sportnak Massimiliano Martini, az olasz Corriere dello Sport munkatársa. – Del Piero igazolására szinte semmi esélyt sem látok, a Honvéd aligha tudna olyan szerződéstervezetet prezentálni, ami legalább a közelében lenne a világbajnok elképzeléseinek. Ki van zárva, hogy a kispestiek az ausztrálhoz vagy az indiaihoz hasonló ajánlattal álljanak elő, ez még szponzori segítséggel sem menne. Del Piero számára már nem a bajnokság színvonala, hanem a pénz a legfontosabb, csakis akkor lehet esély a megszerzésére, ha a szerződésben konkrétan meghatározott összeg szerepel minél több nullával a végén.”Massimiliano Martini, az olasz Corriere dello Sport munkatársa. – Del Piero igazolására szinte semmi esélyt sem látok, a Honvéd aligha tudna olyan szerződéstervezetet prezentálni, ami legalább a közelében lenne a világbajnok elképzeléseinek. Ki van zárva, hogy a kispestiek az ausztrálhoz vagy az indiaihoz hasonló ajánlattal álljanak elő, ez még szponzori segítséggel sem menne. Del Piero számára már nem a bajnokság színvonala, hanem a pénz a legfontosabb, csakis akkor lehet esély a megszerzésére, ha a szerződésben konkrétan meghatározott összeg szerepel minél több nullával a végén.”

Internetes források szerint a labdarúgó Indiában két hónap alatt 985 ezer eurót (308 millió forintot) kasszírozott, a Honvédnak tehát több mint másfél millió euróra lenne szüksége, hogy négy hónapig soraiban tudhassa a Juventus egykori sztárját. Bár a klub az alapfizetés és a prémium mellé a jegybevétel felét, valamint az ajándéktárgyak eladásából befolyó összeget is felajánlaná az olasznak, a magyar viszonyokat ismerve aligha jutnának jelentős mértékben közelebb a futballista fizetési igényéhez.

„Szerintem csak azért dobták be ismét a nevét, hogy a klub neve forogjon az európai köztudatban – folytatta olasz kollégánk. – A labdarúgó még mindig rendkívül népszerű hazájában, a torinói drukkerek Ausztráliában és Indiában is figyelték, az olasz televíziók olykor közvetítették a meccseit, a személye még mindig sokakat tűzbe hoz.”

Más a helyzet Fabrizio Miccoli szerződtetésével, a tízszeres olasz válogatott jelenleg a harmadosztályban szereplő Leccében futballozik, vele vélhetően könnyebb lenne nyélbe ütni az üzletet.

„Ha Tommaso Rocchi a Haladáshoz kerülhetett, Miccoli is kiköthet Kispesten. Az előző szezonban többször láttam játszani, csapatának vezéregyénisége, de az idő múlása, az öregedés rajta is meglátszik. Jelenlegi formája arra elég, hogy az olasz harmadosztály egyik legpengésebb játékosa legyen, meglátjuk, hogy erre vevők-e a magyar élvonalban.”

A Lecce sportigazgatója, Antonio Tesoro ugyanakkor nem tud semmit arról, hogy Miccoli Kispestre tartana – állítása szerint a játékos nem kérte, hogy távozhasson. „Egy viccnek tűnik az egész ügy" – vélekedett.

Lehet, hogy viccnek tűnik, ám nem biztos, hogy a végén nevet rajta. Hétfő este ugyanis San Donatóban jótékonysági mérkőzést rendeztek a leccei kórház onkológiai osztályának javára, ezen pedig részt vett Fabio Cordella is. A Honvéd sportigazgatója valószínűleg elbeszélgetett Miccolival – akivel egy közös képre is összeült –, sőt lehet, hogy meg is egyezett vele.

Fabrizio Miccolihoz (középen) hasonlóan Fabio Cordella (balra) is Lecce-mezt húzott magára hétfő este (Fotó: gianlucadimarzio.com)
Fabrizio Miccolihoz (középen) hasonlóan Fabio Cordella (balra) is Lecce-mezt húzott magára hétfő este (Fotó: gianlucadimarzio.com)

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
9 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
12 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
13 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
13 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:54
Ezek is érdekelhetik