FTC: holland fizetéssel csábítják a brazilokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.10. 14:12
Holland középcsapatnak megfelelő fizetéssel csábítaná Magyarországra a Ferencváros a korábban kiszemelt brazil korosztályos válogatott játékosokat – a brazil kapcsolatról, illetve a klub utánpótlás-stratégiájáról is nyilatkozott az utanpotlassport.hu-nak a zöld-fehérek vezérigazgatója, Orosz Pál. 

„A Ferencvároson mindig hatalmas eredménykényszer van, produkálnunk kell, ezért nem mindig tudjuk megvárni, amíg beérnek a gyerekeink, hanem nézelődnünk kell. De nemcsak délszláv vagy nyugat-európai irányba, másfelé is nyitni szeretnénk. Ajánlat jött Brazíliából konkrét játékosokkal, akiknek itthon utánanéztünk, és leszűkítettük a számukat háromra” – nyilatkozta Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója az utanpotlassport.hu-nak.Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója az utanpotlassport.hu-nak.

A Milan kiszemeltje is képben lehet a Fradinál; cél az El-csoportkör

„Megnéztük őket élőben, és kettejükkel tárgyalásba kezdtünk. A klubjukkal megállapodtunk, szeretnének is jönni, de nemcsak rajtuk áll, hanem a menedzsereiken is, akik egyben a játékjoguk bizonyos százalékának tulajdonosai is. Húszéves, korosztályos brazil válogatott játékosokról van szó. Megnéztünk öt nap alatt kilenc meccset. Egészen kicsiket is láttunk U15-ös bajnokikon és nagyokat is első vagy másodosztályú találkozón. Utóbbi meccsen hatvanötezren voltak, kicsit más volt a hangulat, mint itthon. A Fluminensével hosszú távú együttműködésről állapodtunk meg, ami azt jelenti, hogy a szakmai stábunkból fogadnak edzőket, akik tréningeket tarthatnak a tengerentúlon. Közben megnézhetik a játékosokat, hogy kinek a karaktere felel meg a Fradinak. A klub több ezer labdarúgót tesztel évente, hatalmas a merítési lehetősége. Ebből juthat nekünk is” – fogalmazott Orosz a barzil kapcsolatról.

„Mindenképp sokat jelent nekik Európába jönni, óriási lehetőség – beszélt a sportvezető arról, miért választhatja a Fradit egy brazil fiatal. – Csábító lehet például az infrastruktúra. Az elmúlt négy évben rengeteget fejlődtünk, elég, ha az edzőközpont felújítására vagy a stadionra gondolok, esetleg Thomas Doll személyére, aki garantálja a minőségi szakmai munkát. A Fradi nevét pedig visszahelyeztük a nemzetközi vérkeringésbe, tudják, melyik klubról van szó. És anyagilag sem járnak rosszul, hiszen már annyit tudunk fizetni, mint a holland középcsapatok. Ráadásul céljaink között szerepel, hogy jövőre bekerüljünk az Európa-liga csoportkörébe, ahol fel is figyelhetnek nagyobb klubok egy-egy játékosra. Besic példája is kecsegtető lehet számukra.”

A teljes interjút, melyben a Fradi magyar fiataljairól, Haris Attiláról, Popov Patrikról és Batik Bencéről is szó esik, elolvashatja az utanpotlassport.hu-n!

 

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34