DVTK: Szivics nem tárgyalt hosszabbításról; négy játékost elengedne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.15. 09:48
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a várható téli játékosmozgásokról és a saját jövőjéről is nyilatkozott.

„A mi nagy erősítésünk az lenne, ha a két válogatott játékos maradna tavaszra is. Ha Kádár és Elek maradna, akkor egy középpályást, akiben gól is van, illetve egy védőt kellene igazolnunk” – idézi a boon.hu Tomiszlav Szivicset. A szerbiai mester ezzel megerősítette a Nemzeti Sport korábbi értesülését, mely szerint a két válogatott futballista iránt van érdeklődés, és nem biztos, hogy meg tudják tartani őket (mint ismert, Elek a Ferencvárosnál is szóba került). boon.hu Tomiszlav Szivicset. A szerbiai mester ezzel megerősítette a Nemzeti Sport korábbi értesülését, mely szerint a két válogatott futballista iránt van érdeklődés, és nem biztos, hogy meg tudják tartani őket (mint ismert, Elek a Ferencvárosnál is szóba került).

A DVTK vezetőedzője azt a korábbi hírünket sem cáfolta, hogy Debreceni András is távozhat.

„Biztos lesz változás a keretben, van 4-5 olyan játékos, akit elengedünk, hogy máshol esetleg jobban fejlődhessenek, gondolok itt Debreceni Andrásra, Bori Gáborra, Csirszki Martinra, Szabó Balázsra – folytatta Szivics. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanennyi játékost kellene szerződtetünk. Mert azért nekünk is vannak még belső potenciáljaink, elsősorban Jenner, akiből tavaszra szeretnénk remek képességeihez méltó játékost faragni.”

A szakember azt is elmondta, még nem tárgyalt a klub vezetőivel a nyáron lejáró szerződése meghosszabbításáról.

„Lehet, hogy azért nem tárgyaltunk, mert sűrű volt a bajnoki program, és hagyták, hogy csak erre koncentráljak. Most lesz egy kis szünet februárig, majd meglátjuk, mi történik” – fogalmazott Szivics ezzel kapcsolatban, és azt sem tagadta a szakember, hogy más klubtól már megkeresték.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Hidi Patrik (Honvéd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bori Gábor (?), Csirszki Marin (?), Debreceni András (érdeklődnek iránta: Honvéd, Újpest), Elek Ákos (érdeklődnek iránta: külföld ?, Ferencváros), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: külföld ?), Szabó Balázs (?)

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik