Három-három vidis és lokista, két légiós az NS ősz csapatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.28. 09:23
null
Gera Zoltán 35 évesen is az NB I egyik leglátványosabb teljesítményt nyújtó játékosa (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Nemzeti Sport ezúttal is elkészítette a 2014–2015-ös szezon összesített játékosrangsorát az őszi szezon során a munkatársaink által adott osztályzatok alapján, és így összeállt az NS válogatottja is, amelyben a lista élén végző Juhász Roland mellett helyet kapott többek között Gera Zoltán is.

 

A posztonkénti rangsor alapján készült csapatba két légiós került be, a PMFC kapusa, Vukasin Polekszics és a Videoton portugál szélsője, Filipe Oliveira. Érdekesség, hogy a listavezető fehérvári csapat mellett a várakozás alatt teljesítő debreceniből is hárman kerültek be az összeállításba. A fiatalok ugyanakkor adósak a jó teljesítménnyel, közülük mindössze Simon Krisztián tudott helyet szorítani magának a „kezdőben”.

A NEMZETI SPORT VÁLOGATOTTJA AZ ŐSZI RANGSOR ALAPJÁN
Vukasin Polekszics (csapatok: PMFC, DVSC-Teva; osztályzat: 3.889) – Lázár Pál (DVSC-Teva; 3.600), Juhász Roland (Videoton; 4.400), Kádár Tamás (Diósgyőr; 3.786), Korhut Mihály (DVSC-Teva; 3.692) – Varga József (DVSC-Teva; 3.923), Elek Ákos (Diósgyőr; 3.769) – Simon Krisztián (Újpest, 3.800), Gera Zoltán (Ferencváros; 3.923), Filipe Oliveira (Videoton; 3.714) – Nikolics Nemanja (Videoton; 4.077)

A POSZTONKÉNTI TELJES RANGSORT MEGTEKINTHETI A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik