NB I: Szivics a „kedves játékvezetőről” is beszélt a meccs után

Vágólapra másolva!
2014.10.25. 22:21
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr vezetőedzője úgy nyilatkozott a Dunaújváros elleni 3–3-as döntetlen után, hogy hazai pálya csapatának emberhátrányban játszani.

„Elég izgalmas volt a mai találkozó, de úgy tűnik, fekszik nekünk a létszámhátrányos játék, sajnos nagyon sokszor volt lehetőségünk gyakorolni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez hazai pálya nekünk. Ezúttal a kedves játékvezető úgy ítélt kiállítást és büntetőt, hogy egyik sem volt. Mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében, és úgy gondolom, a Jóisten látta, mi történt, mert játszottunk egy csodálatos félidőt és egyenlítettünk. Gratulálok a csapatnak, mert megmutattuk, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint azt sokan gondolják. Nehéz körülmények között játszottunk ma, és úgy érzem, ez a döntetlen többet ér, mint egy pont. Lehet építeni a második félidőre, előfordulhat, a végén még meg kell köszönnünk a piros lapot” – idézi Tomiszlav Szivicset a dvtk.eu.Tomiszlav Szivicset a dvtk.eu.

„A mérkőzés előtt is úgy gondoltuk, hogy győzni szeretnénk. Idegenben eddig nem szerepeltünk jól, ezért az egy pontnak is örültünk volna, most azonban nem örülünk. A második félidőben több olyan lehetőségünk volt, amikor feltehettük volna az i-re a pontot, de nem tudtuk, végül ez bizonyult döntőnek. Tudtuk jól, hogy a DVTK szinte egyetlen lehetősége, hogy szabadrúgások, szögletek után gólt szerezzen, végül ezzel is tudtak egyenlíteni” – értékelt Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 15:19

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 09:56

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

A tavaszi arcát mutatta az Újpest és a Diósgyőr, döntetlen született a Szuszában

Labdarúgó NB I
2025.04.26. 21:55

Holdampf Gergő: A negyedik hely megszerzéséhez győzelmek kellenek

Labdarúgó NB I
2025.04.26. 11:26

Bödéék több mint 10 év után győznék le újra a tavasszal még szintén veretlen ETO-t

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 13:47

A Győr idegenben folytatta jó sorozatát, a DVTK-t is legyőzte

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 18:10
Ezek is érdekelhetik