Futsal: végzetes záró öt perc, kikapott az Újfalu a BL-ben

Vágólapra másolva!
2014.10.03. 22:33
A nyitónapi győzelem után pénteken nem szerzett pontot a Berettyóújfalu a sportág Bajnokok Ligája-sorozata, az UEFA Futsal Cup csoportkörében: a 6. csoportban házigazdaként játszó magyar csapat 3–2-re kikapott a ciprusi APOEL-től.

Az MVFC kétszer is megszerezte a vezetést, de az utolsó öt percben kapott gólok miatt nem jutott ponthoz. A magyar csapatnak vasárnap az eddig százszázalékos pozsonyi rivális ellen kell megpróbálnia kiharcolni a továbbjutást – azaz a csoport első két helyének valamelyikét megszerezni.

A dehir.hu beszámolója szerint a pénteki meccs hajrájában a két korábbi gólszerző, Rábl János és Trencsényi János hatalmas lövéssel veszélyeztetett, de nem sikerült a jól védő Hrisztofi kapujába találniuk, Nagy Tamás bombáját pedig a kapufa hárította.

UEFA FUTSAL CUP
CSOPORTKÖR, 6. CSOPORT, BERETTYÓÚJFALU

2. FORDULÓ
MVFC-Berettyóújfalu–APOEL (ciprusi) 2–3 (1–1)
Gólszerző: Trencsényi (7:50), Rábl (26:57), ill. Xuxa (17:24), Léo Feitoza (35:01), Iaсovou (36:42)

A másik pénteki mérkőzésen
Vegakameratene (norvég)–Slov-Matic (szlovák) 0–3

Az állás: 1. Slov-Matic 6 pont, 2. APOEL 3, 3. Berettyóújfalu 3, 4. Vegakameratene 0

1. FORDULÓ
MVFC-Berettyóújfalu
–Vegakameratene 3–2
Slov-Matic–APOEL 5–1

OKTÓBER 5., VASÁRNAP
14.00: APOEL–Vegakameratene
16.15: Slov-Matic–MVFC-Berettyóújfalu (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: őrült meccsen, söpréssel lett bronzérmes a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 21:04

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14

Futsal NB I: a bronzcsata második meccsét is megnyerte a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 21:25

A Veszprém simán megverte a Kecskemétet a futsal NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:44

A Nyíregyháza került előnybe a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 22:57

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44
Ezek is érdekelhetik