DVTK: Amikor pályára lépek, tornádó vagyok! - Jenner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.30. 17:52
Julian Jenner, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr szerdán igazolt szélsője reméli, hogy nem az FTC–MTK meccsen történtek befolyásolják negatív irányba a róla alkotott képet.

„A szenvedélyt, a tüzet ígérhetem. Impulzust szeretnék adni a csapatnak – mondta bemutatkozásként Jenner az amigeleken.hu-nak. – Amikor pályára lépek, akkor tornádó vagyok, ez is a becenevem. Erre számíthattok tőlem. Azt ígérhetem a szurkolóknak, hogy teljes erőbedobással küzdök majd a csapat sikeréért.”amigeleken.hu-nak. – Amikor pályára lépek, akkor tornádó vagyok, ez is a becenevem. Erre számíthattok tőlem. Azt ígérhetem a szurkolóknak, hogy teljes erőbedobással küzdök majd a csapat sikeréért.”

„Remélem, hogy nem az FTC-MTK meccsen történtek befolyásolták negatív irányba a rólam alkotott képét a szurkolóknak. A játékvezetők általában megkülönböztetett figyelemmel kísérik a ténykedésemet a pályán, tehát olyan érzéseim voltak, mintha katonaként kellene szolgálatot teljesítenem és a bírók a felettesek. Persze megesik, hogy ezt adott esetben nem könnyű kontrollálni.”

„Egyértelműen látszik az is, hogy Hollandiában nem fordítottak rám ekkora figyelmet a bírók! Nagyon sokat tanultam a korábbi esetekből, fejben lehiggadtam és bátran ígérem, hogy a jövőben nem kell aggódni emiatt. Most már jobban átlátom, hogy működnek a dolgok a pályán Magyarországon.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
18 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28