Újpest-FTC: Dollnak tetszik a lilák stadionja; Kabát kivan

Vágólapra másolva!
2014.09.20. 10:57
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szereti az olyan arénákat, mint az újpesti Szusza Ferenc Stadion, többek között ezért is nagyon várja már a két együttes vasárnapi derbijét. Kabát Péter sérülés miatt kihagyja az összecsapást, ezt pedig nehezen viseli az Újpest támadója.

„Kedvelem az olyan stadionokat, mint az újpesti, ahol közel vannak a szurkolók a pályához, a játékosok érzik a nyomást a lelátóról. Örülök, hogy ismét jön a derbi – nyilatkozta Thomas Doll a fradi.hu-nak.

Idén tavasszal a Ferencváros 2–1-re nyert Újpesten, a három pontot jelentő gólt az azóta már az 1860 Münchent erősítő Leonardo szerezte a 88. percben. Thomas Doll most kevesebb izgalommal is beérné.

„Azt hiszem, néhányan a szívüket masszírozták a mérkőzés végén – folytatta a német szakember. – Az első tíz percben nem játszottunk jól, de fokozatosan javultunk, az utolsó pillanatokban pedig egy kontratámadás végén gólt szereztünk, és nyertünk. Emlékszem, mindnyájan rendkívül boldogok voltunk. Vasárnap akár meg is ismételhetnénk mindezt, csak egy kicsit korábban szerezzük meg a győztes találatot. Nem szeretnék több ősz hajszálat. A legfontosabb, hogy kontrolláld az érzelmeidet. Intelligensen, okosan, de kellő motivációval kell kezelned a játékhelyzeteket. Az ellenfélről nem szeretnék beszélni, mert elég feladatom van a saját csapatommal is.”fradi.hu-nak.

Idén tavasszal a Ferencváros 2–1-re nyert Újpesten, a három pontot jelentő gólt az azóta már az 1860 Münchent erősítő Leonardo szerezte a 88. percben. Thomas Doll most kevesebb izgalommal is beérné.

„Azt hiszem, néhányan a szívüket masszírozták a mérkőzés végén – folytatta a német szakember. – Az első tíz percben nem játszottunk jól, de fokozatosan javultunk, az utolsó pillanatokban pedig egy kontratámadás végén gólt szereztünk, és nyertünk. Emlékszem, mindnyájan rendkívül boldogok voltunk. Vasárnap akár meg is ismételhetnénk mindezt, csak egy kicsit korábban szerezzük meg a győztes találatot. Nem szeretnék több ősz hajszálat. A legfontosabb, hogy kontrolláld az érzelmeidet. Intelligensen, okosan, de kellő motivációval kell kezelned a játékhelyzeteket. Az ellenfélről nem szeretnék beszélni, mert elég feladatom van a saját csapatommal is.”

Kabát Pétertől nem kell tartaniuk a zöld-fehéreknek, az Újpest csatára ugyanis sérülés miatt kihagyja a derbit.

„Kivagyok idegileg – mondta Kabát az ujpestfc.hu-nak. – A nyári szünetben a menetrendben egyből azt nézem, hogy mikor játszunk itthon a Fradival. Most megint nem tudok játszani, de nagyon remélem, hogy nyerünk. Sőt én biztos vagyok benne, hiszen szerintem jobb csapat vagyunk.”

 

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
13 órája

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 13:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09
Ezek is érdekelhetik