NB I: Újra bizonyítottuk, hogy akarjuk a győzelmet - Carrillo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.28. 19:18
Mint arról már beszámoltunk, a Videoton 2–1-re nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóján. A mérkőzést után a vezetőedzők értékeltek a Magyar Televíziónak.

„Ez is nagyon nehéz rangadó volt. Hasonlított a Győr elleni meccshez. A játékosoknak ma is sikerült bizonyítaniuk, hogy mennyire akarják a győzelmet, mennyire képesek ezért harcolni. Nem a taktikai vagy a technikai tudás döntött a DVTK ellen, hanem az, hogy fejben jobban akartuk a sikert. Úgy terveztük, hogy többet birtokoljuk a labdát, de ezt ellenfelünk nem engedte teljes mértékben. Azonban ez a győzelem fényében már mellékes” – mondta Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője a Magyar Televíziónak. Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője a Magyar Televíziónak.

„Két nagyon jó csapat volt a pályán az egész mérkőzésen. Küzdelmes, hajtós meccs volt, sok helyzettel mindkét oldalon. Az én csapatom is maximálisan odatette magát, nem lehet panaszom rájuk. Jól tudtunk készülni a rangadóra, de sajnos Takács Tamás, akinek a védekezésben is fontos szerepe volt, megsérült, így váltatnunk kellett, de Georges Griffithsnek itt nem ment a játék. Persze, hogy nem esik jól, hogy két gólt lőttünk és még így is kikaptunk. Nem érdemeltünk vereséget” – értékelte a találkozót Tomiszlav Szivics, a DVTK mestere.

Legfrissebb hírek

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

Népsport: Matyi bevarrta a Bernabéuban – hetvenéves lenne Májer Lajos

Népsport
2026.08.24. 07:33

Gömöri, a hős – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 23:39

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26