FTC: még nem az igazi a belga támadó állóképessége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.17. 08:58
Bali Péter erőnléti edző első benyomásai rendkívül kedvezőek a nemrégiben igazolt Roland Lamah-ról, de hozzátette: az első felmérések szerint a Ferencváros labdarúgójának állóképességben fejlődnie kell – most ezen dolgoznak.

„Állóképességben kell fejlődnie elsődlegesen. Végzi a csapattal az edzéseket, megpróbál közel olyan szinten (teljesíteni), mint a többiek, emellett külön futó- és konditermi tréningeken vesz részt – mondta a fradi.hu-nak Lamah-ról Bali Péter. – Az első benyomásaim nagyon pozitívak. Örülök, hogy egy gyors játékos érkezett hozzánk, ez már látszott rögtön az első lépéseknél is. Eddig csak pozitívumokat tudok mondani róla, reméljük, hogy ez így marad hosszú távon is." fradi.hu-nak Lamah-ról Bali Péter. – Az első benyomásaim nagyon pozitívak. Örülök, hogy egy gyors játékos érkezett hozzánk, ez már látszott rögtön az első lépéseknél is. Eddig csak pozitívumokat tudok mondani róla, reméljük, hogy ez így marad hosszú távon is."

Korábban szó volt arról, hogy az ötszörös belga válogatott Lamah szükség esetén már az Újpest elleni vasárnapi derbin is pályára lép – az ezzel kapcsolatos reményekről az erőnléti edző most nem beszélt.

A betegségből lábadozó Holman Dávid a hét első napján könnyű futással kezdte a munkát Bali Péterrel, fokozatosan adagolják számára a terhelést, ő még „nagyon az elején van ennek a történetnek".

Legfrissebb hírek

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
14 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
2026.11.05. 20:39

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Király Patrik gyönyörű gólt szerzett, de simán továbbjutott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 14:21

Letámadás és gólzápor ígéretes fiatallal: így törte meg rossz hazai sorozatát a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 12:36

A Ferencváros kiütötte az MTK-t az örökrangadón

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 19:50