Videoton: hivatalos bejelentés előtt az újabb erősítés

2014.08.26. 09:00
Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjújában azt sugallta: a következő napokban lesz még erősítés az NB I-es fehérvári labdarúgócsapatnál.

„Tárgyalunk, mert akad poszt, amelyik játékosért kiált, és van lezongorázott tárgyalásunk is, de nem akarom megelőzni a hivatalos bejelentést” – olvashatók a mesteredző szavai a Nemzeti Sport keddi számában.

A felröppent pletykák alapján nem keltene meglepetést, ha a jelenleg csapat nélküli, legutóbb a holland Rodában futballozó Németh Krisztián vagy a fiatal Radó András (Haladás) szerződtetése várna hivatalos bejelentésre – bár az is igaz, a Vidi eddigi teljesítménye alapján a támadószekció „nem kiált” erősítés után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, PAFC – kölcsönből vissza), Feczesin Róbert (szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Szofian Sakla (marokkói, Betis B – Spanyolország), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, legutóbb Haladás, kölcsönben), Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország)
Távozott/távozhat: VaszilioszAposztolopulosz (görög, ?), Vítor Gomes (portugál, Moreirense – Portugália), Leo Lelis (brazil, ?), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, Vitória Setúbal – Portugália), Mamadu (bissau-guineai, Portimonense – Portugália), Moris Enete (nigériai, ?), Nildo Petrolina (brazil, Arouca – Portugália), Paraíba (brazil, Pacos Ferrerira – Portugália), Milan Perics (PMFC után Dunaújváros – kölcsönbe), Thiago Ryan (brazil, ?), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia után Dunaújváros – kölcsönbe), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Tomás Tujvel (szlovák, KTE – kölcsönbe), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Szolnok után Dunaújváros – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Németh Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Roda – Hollandia), Radó András (Haladás)

 

Legfrissebb hírek

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik