MLSZ: „Ez egy szolgáltatás, nem pedig szigorítás”

MTI MTIMTI MTI
2014.08.08. 13:24
A jegyvásárlási folyamat megkönnyítése és felgyorsítása a célja a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) a klubkártyarendszer bevezetésével és fejlesztésével – hangzott el a szervezet székházában tartott péntek délelőtti sajtóbeszélgetésen.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője azt mondta, szeptember 15-től már csak a klubkártyával rendelkezők tudnak belépőt váltani az NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésekre. A határidőig a kártyák kiváltása ingyenes, szeptember 15-e után pedig a klubok által meghatározott összeg ellenében készíttethető el.Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője azt mondta, szeptember 15-től már csak a klubkártyával rendelkezők tudnak belépőt váltani az NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésekre. A határidőig a kártyák kiváltása ingyenes, szeptember 15-e után pedig a klubok által meghatározott összeg ellenében készíttethető el.

A kártyáknak három típusa lesz: az egyik a klubkártya, amelyen a tulajdonos – a jogszabály szerint előírt – adatait, nevét, születési helyét és idejét, valamint fényképét kell feltüntetni. A másik az úgynevezett futballkártya, amelyet az MLSZ bocsát ki azoknak, akik nem kötődnek egyetlen klubhoz. A harmadik a szövetség tisztségviselőinek, alkalmazottainak, illetve a játékvezetőknek és egyéb hivatalos személyeknek kiállított MLSZ-kártya.

Egy szurkoló egy klubkártyát és egy futballkártyát válthat ki, s ezek bármelyikével bármelyik NB I-es, kupa-, vagy válogatott mérkőzésre vehet jegyet. Ha valaki a klubkártyájával egy másik csapat meccsére vált belépőt, akkor a találkozót rendező egyesület dönti el, hogy a vendég- vagy a semleges szektorba szóló jegyet ad-e. A kártyák kiváltása nagyjából három-négy percet vesz igénybe, az érvényességi idejük pedig egységesen három év.

A klubkártyákat az adott egyesületeknél lehet igényelni, az élvonalban szereplő kluboknak az MLSZ anyagi és technikai segítséget nyújtott és nyújt, hogy minél gördülékenyebben menjen végbe a folyamat.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, hogy az egyesületek ennek a rendszernek a segítségével könnyebben tudják tervezni a rendezéssel kapcsolatos költségeiket, a kártyákkal rendelkező szurkolók pedig a tervek szerint rendszeresen kapnak majd különböző kedvezményeket a kluboktól és az MLSZ-től is.

„Ez egy szolgáltatás, nem pedig a jegyvásárlást nehezítő szigorítás” – mondta Sipos Jenő. „A klubkártya-rendszer létjogosultságát nemzetközi példák is igazolják, az MLSZ pedig úgy gondolja, hogy ezzel a szurkolók közelebb is kerülnek ahhoz az egyesülethez, amelyhez kötődnek.”

Az MTI kérdésére a szóvivő elmondta, a rendszer teljesen egységes, a technikai feltételek mindenhol adottak, így a fővárosban és vidéken, a nagyobb és a kisebb kluboknál ugyanúgy kell működnie mindennek.

„Az egyesületeket arra kértük, hogy honlapjukon rendszeresen kommunikálják az aktuális tudnivalókat, ezzel is segítve a szurkolókat” – tette hozzá Sipos Jenő, majd hangsúlyozta, a legfőbb cél, hogy a drukkerek hosszas sorban állás nélkül, könnyedén és rövid idő alatt juthassanak be a mérkőzésekre.

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33

A következő idényben már nem Fizz Liga lesz az NB I neve – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 17:35
Ezek is érdekelhetik