Felkészülés: Kispesten győzött a Mezőkövesd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.19. 18:34
Az NB I 2014–2015-ös rajtja előtti utolsó felkészülési mérkőzésén 2–1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd a Mezőkövesdtől.

A kispestieknél Nagy Gergő és Abdul-Kader Keita sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a találkozót, amelyen a vendégek szereztek vezetést. A honvedfc.hu beszámolója szerint a 15. percben Máté János vezetgette a labdát a bal oldalon, majd elindult befelé, és miután senki sem támadta, 18 méterről a bal alsó sarokba csavart, ezzel vezetést szerzett a Mezőkövesd.Máté János vezetgette a labdát a bal oldalon, majd elindult befelé, és miután senki sem támadta, 18 méterről a bal alsó sarokba csavart, ezzel vezetést szerzett a Mezőkövesd.

A 33. percben jobb oldalról érkező beadás után Balajti Ádám két méterről bombázott a kapuba, így kettőre nőtt a vendégek előnye. A honvéd a második játékrészben szépíteni tudott, a 68. percben Vernes Richárd a tizenhatos bal sarkának közeléből tökéletesen ívelt be egy szabadrúgást, a berobbanó Souleymane Youla pedig szépen fejelte át a labdát a hosszú sarokba.

A 70. percben a spanyol próbajátékos, Cristian Portilla is pályára lépett a Honvédban, de ő sem tudott segíteni a gólszerzésben a Honvédnak, amely elvesztette az NB I jövő hétvégi rajtja előtti utolsó felkészülési mérkőzését.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 1–2 (0–2)
Bozsik Stadion, 200 néző
HONVÉD: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovics, Alcibiade, Baráth (Fejes, 46.) – Godoy, Hidi (Portilla, 70.), Ihrig-Farkas (Holender, 55.), Mancini (Vécsei, 46.) – Vernes (Traoré, 69.), Youla. Vezetőedző: Pietro Vierchowod
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY: Szántai (Kunsági, 46.) – Hegedűs, Izing, Szeles, Búrány – Tajthy, Takács – Baracskai (George, 46.), Kulcsár, Balajti (Molnár, 46.) – Máté J. (Márkus, 46.). Vezetőedző: Tóth László
Gólszerző: Youla (68.), ill. Máté J. (15.), Balajti (33.)

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23