Újpest: megvan az egyezség Kabáttal - egy évig marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.04. 15:03
null
Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy Kabát megállapodott Duchatelet-vel (Fotó: ujepstfc.hu)
 Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszületett az egyezség a lejáró szerződésű Kabát Péterrel, a csatár újabb egy évre ír alá.

 

„Kabát Péter meghosszabbította szerződését! A szurkolók által az év játékosának választott támadó továbbra is lila-fehérben játszik, szerdán meghosszabbította szerződését szurkolóink egyik kedvence, Kabát Péter! A 36 esztendős támadó új kontraktusa 2015. június 30-áig érvényes – fogalmaz hivatalos honlapján az Újpest FC. – Kabát Péter az elmúlt hat szezonból ötöt a Megyeri úton töltött el, Magyar Kupa-győzelmet és bajnoki ezüstérmet szerzett, a szurkolók pedig kétszer megválasztották az év magyar labdarúgójának is. A tizenhatszoros válogatott támadó lila-fehérben eddig összesen 143 tétmérkőzésen 71 gólt ünnepelhetett, az NB I-ben 121 meccsen 56 találatot jegyzett Újpest-mezben.”

Kabát Péter a szerződés aláírása után elmondta, hogy a tavaszi idény során is kizárólag úgy gondolkodott, hogy a Megyeri úton marad, és örül annak, hogy a felkészülés elkezdése előtt sikerült megállapodni a folytatásról.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznem a tulajdonos úrral, hiszen az volt mindig is a célom, hogy Újpesten maradjak. Többször is elmondtam, hogy itt szeretném befejezni a pályafutásomat, így külön örömmel tölt el, hogy a szünet előtt sikerült megállapodni. Most nyugodtan mehetek el pihenni, minden játékos életében fontos ez a felkészülés előtt. Már korábban is sokat beszéltem Roderick Duchatelet-vel, aki nagyon pozitívan állt hozzá a kérdéshez, és többször is kifejezte, szeretné, hogy maradjak és itt fejezzem be profi pályafutásomat. Kérte, hogy segítsem a fiatalokat a játékommal és tudásommal, ehhez mindent meg is fogok tenni” – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a csatár.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00