DVSC: „Egy-két, maximum három-négy játékos érkezhet”

2014.06.02. 14:26
Kondás Elemér lett az év edzője, a debreceni bajnokcsapat trénere az MLSZ RangAdó-gálán vehette át az elismerést. A DVSC-Teva labdarúgóinak vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: a klub eddigi átigazolási politikáján idén nyáron sem változtatnak, nem várható nagy mozgás a keretben, bár a célok közé a tartalmas európai kupaszereplés is bekerült.

„Varga Józsival kapcsolatban egyelőre annyi a biztos, hogy lejárt a szezonra szóló angliai kölcsönadása, és minden bizonnyal nálunk kezdi meg a felkészülést, hiszen élő szerződés köti őt a Debrecenhez – mondta Kondás Elemér. – Nem tudom, hogy mi az ő terve a folytatást illetően, milyen lehetőségek közül választhat egyáltalán. Én mindenesetre a csapat szakvezetőjeként nagy örömmel venném, ha maradna, hiszen egy válogatott játékos mindig erősítést jelent a keretben, amelynek összetételéről majd a napokban egyeztetünk. Neveket most még ne is kérdezzenek tőlem, de arra azért számítani lehet, hogy miként az elmúlt szezonokban, az idén sem lesz nagy mozgás nálunk. Egy-két igazolásban gondolkodunk, de maximum is csak három-négy új játékos csatlakozhat a kerethez. Olyan erősségű keret kialakítása a célunk, amelytől elvárható a címvédés, illetve egy sikeres nemzetközi kupaszereplés, amelyre klubunknak és a magyar futballnak is nagy szüksége van.”Kondás Elemér. – Nem tudom, hogy mi az ő terve a folytatást illetően, milyen lehetőségek közül választhat egyáltalán. Én mindenesetre a csapat szakvezetőjeként nagy örömmel venném, ha maradna, hiszen egy válogatott játékos mindig erősítést jelent a keretben, amelynek összetételéről majd a napokban egyeztetünk. Neveket most még ne is kérdezzenek tőlem, de arra azért számítani lehet, hogy miként az elmúlt szezonokban, az idén sem lesz nagy mozgás nálunk. Egy-két igazolásban gondolkodunk, de maximum is csak három-négy új játékos csatlakozhat a kerethez. Olyan erősségű keret kialakítása a célunk, amelytől elvárható a címvédés, illetve egy sikeres nemzetközi kupaszereplés, amelyre klubunknak és a magyar futballnak is nagy szüksége van.”

Varga mellett több debreceni játékos kölcsönadási szerződése járt le – így például Pölöskey Péter pécsi, valamint Szécsi Márk kecskeméti kiruccanása –, míg Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry) és Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Ferencváros) értesüléseink szerint a kiszemelt érkezők között van.

Kondás Elemér nem erősítette meg, hogy utóbbi három futballista valóban kiszemelt lenne – bár elmosolyodott, amikor Bognár esetében a kérdést úgy tették fel neki, hogy nevezett szóba kerül-e a héten esedékes vezetői megbeszélésén –, és egyelőre nem foglalt állást az ügyben sem, hogy a kölcsönből visszatérőkre – Vargán kívül – számít-e.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Burics András (KTE – kölcsönből vissza?), Lucas (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Vukasin Polekszics (montenegrói, KTE – kölcsönből vissza?), Pölöskey Péter (PMFC – kölcsönből vissza?), Szécsi Márk (KTE – kölcsönből vissza?), Szűcs István (Létavértes – kölcsönből vissza?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat:
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
16 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
18 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17