Videoton: Gattuso hazatért gondolkodni - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 22:15
A Videoton vezetőivel folytatott tárgyalások után ma este visszatért Olaszországba Gennaro Gattuso - írja az egyik olasz futballportál, a gianlucamarzio.com. Mint arról tegnap a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, a világbajnok futballistából lett tréner kedden Magyarországra érkezett, este pedig több olasz forrás is arról számolt be, hogy a Videoton elöljáróival tárgyal a vezetőedzői pozícióról.

Az olasz portál szerint a felek tárgyaltak, a Videoton vezetői szeretnék, ha a következő szezonban Gennaro Gattuso ülne le a csapat kispadjára.

A 36 éves olasz szakember gondolkodási időt kért, ma este hazautazott Olaszországba, hogy ott rágja át, belevág-e a magyarországi kalandba.

Ahogy arról olasz források beszámoltak, a Videoton kétéves szerződési ajánlatot tett Gattuso elé, akinek más megkeresései is vannak, többek között Görögországból az AEK Athéntól keresték, míg hazájában a Sassuolo és a Novara érdeklődött szándékai felől.

A Videoton nem kívánta kommentálni az olasz honlapok értesüléseit. „Folyik az edzőkeresés, azonban szokásunkhoz híven akkor fogjuk tájékoztatni a közvéleményt, ha meglesz a Videoton FC új vezetőedzője" – válaszolt a Gattusóval kapcsolatos hírekkel kapcsolatos érdeklődésünkre Szabó Gergő,a Videoton sajtófőnöke.

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49
Ezek is érdekelhetik