Videoton: elismerték, hogy tárgyalnak Gattusóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.13. 14:38
null
Fehérváron képben van Gattuso, de még nem biztos az érkezése (Fotó: Action Images)
Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke a Nemzeti Sportnak azt mondta, tévesek azok az Olaszországból származó információk, miszerint megállapodtak volna már Gennaro Gattusóval arról, hogy a nyáron ő veszi át a csapat irányítását. Kovács ugyanakkor azt elismerte, hogy tárgyalnak az olasz világbajnokkal.

 

Kovács hozzátette: különösen sürgetővé akkor válik az új vezetőedző megtalálása, amennyiben a csapat kijut a nemzetközi porondra, és a nyáron indulhat az Európa-liga selejtezőjében.

A fehérvári klub hivatalos csatornáin – szokásainak megfelelően – nem kommentálja az ügyet, amennyiben a háttérben közérdeklődésre számot tartó esemény történik, tájékoztatják a közvéleményt.

Mint beszámoltunk róla, az olasz Tuttomercatoweb értesülései szerint a korábbi világbajnok játékos már mindenben megegyezett a Videotonnal, és ő lesz José Gomes utódja a vezetőedzői poszton. Az olasz honlap az elmúlt héten részletesen beszámolt arról, hogy Gattuso Magyarországon járt, és egyeztetett a klub vezetőivel. A mostani cikk szerint a hír hivatalossá válásához már csak a bejelentés hiányzik.

Ahogy arról az olasz források korábban írtak, a Videoton kétéves szerződési ajánlatot tett Gattuso elé, akinek más megkeresései is vannak, többek között Görögországból az AEK Athéntól keresték, míg hazájában a Sassuolo és a Novara érdeklődött szándékai felől.

A pályafutása jelentős részét az AC Milanban töltő Gattuso az elmúlt szezon végén vonult vissza a játéktól, játékos-edzőként rövid ideig a Siont irányította, majd az aktuális idény elején feliratkozott Maurizio Zamparini „áldozatai” közé, a Palermo tulajdonosa három hónap után menesztette (a Serie B-ben két győzelem, egy döntetlen és három vereség után).

 

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
8 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08