NS: húszezren Debrecenben; Sándor-verte Puskás; egri pólósbravúr - szombat

2014.05.09. 23:28
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.
• A május 1-jei avató ünnepség után végre a DVSC-Teva labdarúgócsapata is bemutatkozhat az új Nagyerdei Stadion gyepén. A bajnoki aranyéremre törő Loki az Újpestet fogadja, és ha nyer, már-már bajnoknak mondhatja magát. Miután minden jegy elkelt, húszezer szurkoló segítségére is számíthat Kondás Elemér együttese.• A sérült Gera Zoltán nem játszhat az angol Premier League vasárnapi utolsó fordulójában, ami könnyen azt jelentheti, hogy ennyi volt karrierje a legmagasabb osztályban. A jövő enyhén szólva is homályos, az sem zárható ki, hogy a Championshipben, az sem, hogy idehaza folytatja.• A Sándor és a Puskás Akadémia csatáját az idősebb „testvér" nyerte meg, miután éppen a volt MTK-s Szekeres Adrián öngóljával szerzett vezetést, és a felcsútiak csak 2–0 után tudtak szépíteni.• A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában szinte csak pofonokba beleszaladó Eger saját hazájában azért próféta, hiszen némi meglepetésre 10–8-ra megnyerte a bajnoki döntő első meccsét – ráadásul a rivális Szolnok otthonában, és az egyik fél harmadik győzelemig tartó párharcban 1–0-ra vezet.• Fontos a magyar vízilabda-bajnokság döntője is, de a világ inkább Belfastra, Barcelonára és Minszkre figyel – megkezdődött ugyanis (igen, Észak-Írországban...) a Giro d'Italia, a Formula–1-es Spanyol Nagydíj és az A-csoportos jégkorong-világbajnokság.
Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 18:07

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 09:55
Ezek is érdekelhetik