Haladás: egy hét alatt 400 jegy kelt el internetes elővételben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.19. 15:10
Megérte a kampány, soha nem látott mértékben fogytak ugyanis az internetes belépők a csapat mérkőzésére.

Hangos dobszóval, mi több, csinos lányokkal örvendeztették meg a hazai szervezők a kilátogatókat, a mérkőzés rangjához méltó show-műsor vezette fel az összecsapást. Megérte tehát idejében érkezni a stadionba. Emlékezzünk csak, a mérkőzés kedvcsinálójával együtt lapunk arra ösztönözte a nézőket, hogy lehetőleg elővételben, s ha módjuk van rá, a világháló segítségével gondoskodjanak a beugrók beszerzéséről.

A Haladás vezetősége úgy érzi, megérte kampányolni – soha nem látott mértékben fogytak ugyanis elővételben a jegyek, a héten mintegy 2800 belépőt adtak el, ezek közül négyszáz az internet segítségével talált gazdára. A szurkolói szokásokat és beidegződéseket kétségkívül nagyon nehéz egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, most mégis úgy fest, az emberek nyitottak az új technológiára, sőt lassan rájönnek, a sorban állással elfecsérelt időt más, kellemesebb és hasznosabb módon is el lehet tölteni a mérkőzések előtt.

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33

A következő idényben már nem Fizz Liga lesz az NB I neve – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 17:35
Ezek is érdekelhetik