DVSC: Kondás Elemér szerint nem szokásuk pánikolni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.22. 12:06
A DVSC-nél annak ellenére sincs pánik, hogy a bajnokságban három pontra csökkent a csapat előnye a Győri ETO előtt.

A jelek szerint kissé megtorpant a listavezető DVSC, a márciusi fehérvári győzelem után három bajnokin nyeretlen maradt: 2–2 otthon a Győr ellen, 5–2-es vereség az MTK vendégeként és 0–0 Pakson. Így amíg az ETO elleni döntetlent követően nyolc pont volt a DVSC előnye a Győr előtt (49–41), két körrel később a versenyfutás váratlanul szorossá vált (50–47).

„Nincs pánik – mondta Kondás Elemér. – Már csak azért sem, mert ez nem jellemző a klubunkra.”

Kulcsár Tamás, a DVSC játékosa szerint amiben elindulnak, azt szeretnék megnyerni, ez sohasem volt titok, és a Ligakupában is ez a cél (este 18 órától a Videotont fogadják az elődöntő első meccsén), még akkor is, ha ez a sorozat ad lehetőséget a rotálásra.

„Mind a három sorozatban versenyben vagyunk, és jó lenne mindegyikben az élen végezni – mondta a Loki támadója. – A lényeg, hogy bárki kap szerepet, annak jól kell játszani, ez ilyen egyszerű. Csak azért, mert nem bajnoki mérkőzésen, hanem „csak” Ligakupa-meccsen lép pályára valaki, akkor már elfogadják tőle a rosszabb teljesítményt. Nem, erről nálunk szó sem lehet! Olyat nálunk senki sem hall, hogy nem baj, ha kikaptunk, mert ez a Ligakupa – nem, a győzelem a célunk itt is, mint minden más meccsen.”

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
23 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25