Honvéd: Alcibiade a BL-ről és a Milanról álmodik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 17:47
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának olasz védője, Raffaele Alcibiade a tuttomercatoweb.com-nak adott interjújában elmondta, nem bánta meg Magyarországra szerződését, és otthonra talált a kispestieknél.

„Kiválóan érzem magam, elsősorban a környezet, a csapattársak miatt. Egy éve vagyok itt, és nagyon jól telt ez az év. Eleinte voltak gondjaim a kommunikációs nehézségek miatt, de ma már angolul megértetem magam a pályán és azon kívül is. Mára egy kis olasz közösség is kialakult itt, de jóban vagyok a magyarokkal, az afrikaiakkal és a szerbekkel is, jó a környezet” – mondta Alcibiade, aki egy éve szerződött a Juventustól a Honvédhoz. A 23 éves hátvéd bevallotta, az olasz foci hiányzik az életéből.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik, de itt is jól vagyok. Olaszország ennek ellenére a hazám, és hiányzik – mondta Alcibiade, akitől azt is megkérdezték, szokott-e beszélgetni a korábbi juvés csapattársakkal. – Néhányukkal kapcsolatban vagyok, és ennek örülök, megérdemlik, hogy a pályán legyenek. A Juventus félelmetes labdabirtoklásban, szuperül szervezett csapat. Lenyűgöz látni, hogy mindenkinek milyen kiváló fizikuma van.”

Az olasz futballista a személyes céljai között azt említette, hogy nagyon szeretne szerepelni a Bajnokok Ligájában, és arról álmodik, hogy egyszer a Milan ellen játszik. Alcibiade hozzátette: a Milan játékosai közül Alessandro Nesta és Franco Baresi volt rá a legnagyobb hatással, még ha utóbbit nem is látta játszani csak videokazettán.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
6 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik