Újpest: az edzőt meggyőzték a szenegáliak, Hála nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.01. 15:02
Az Újpest FC vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics csapata hivatalos honlapjának elmondta, a Dunaújváros ellen 2–0-ra megnyert felkészülési meccsen nagyjából azt kapta együttesétől, amire számított is. A szakember kitért az új igazolásokra, illetve a cseh próbajátékosra, Martin Hálára is.

„A meccs vagy az időjárás miatt vagyok-e bosszús? Inkább az időjárás miatt, mert nagyon-nagyon hideg volt végig, bár elismerem, a mérkőzés sem volt annyira jó. Számítottunk erre, mert az elmúlt két napban az eddiginél is erősebb edzéseket tartottunk, szóval fáradtak a játékosok" – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a Dunaújváros 2–0-s legyőzése után Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.

„Ettől függetlenül azért az első félidőben többet vártam a csapattól, akkor nem futballoztunk jól. Még egyszer mondom, ezt megértem, de néhány momentum ezzel együtt sem tetszett, nem sikerült mindig azt játszani, amit az edzéseken gyakoroltunk – a második félidő már valamivel jobb volt. A játékosok igyekeztek és próbáltak taktikailag fegyelmezetten játszani, de ez nem mindig sikerült, voltak hibák. Jelenleg ez nem probléma, amikor frissebbek lesznek a keret tagjai, akkor ennyi hiba nem fordul majd elő. Martin Hála három napot volt velünk, és nem vagyok benne biztos, hogy velünk is folytatja, szerintem vannak nála jobbak jobbhátvéd poszton a keretben. Sagna jó benyomást tett ránk a védelem közepén, ha már több időt tölt majd együtt a csapattal, akkor szerintem még jobb teljesítményre lesz képes, Sidibén pedig egy félidő alatt is lehetett látni, hogy általa milyen gyors játékos csatlakozott a kerethez" – beszélt az új labdarúgókról a szakember.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium), Lansana Sagna (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), El Hadji Sidibe (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), Zamostny Balázs (Vasas, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Egerszegi Tamás (gyirmóti kölcsön után DVTK), Erős Ronald (?), Horváth Richárd (Cegléd, próbajáték), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Szélesi Zoltán (Vasas ?), Vermes Krisztián (Mezőkövesd ?)
Kiszemeltek: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Jonathan Heris (belga, Tubize – Belgium)

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21