Kövesd: nincs problémájuk a Vaskót szerződtető felcsútiakkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 10:45
A bennmaradás és a hosszabb távú NB I-es lét a cél Mezőkövesden, ahol a klubvezetőség elégedett Véber György edző munkájával, bár néha elbeszélgetnek vele. Tállai András államtitkár, az egyesület elnöke a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta: a 12. hellyel a szezon végén is kiegyeznének, Vébert pedig jövőre is a kispadon szeretnék látni. Vaskó Tamás ügyét lezárták, emberileg csalódtak az eligazoló játékosban. Az elnök hozzátette, a nyáron befejezik angol stílusú, ötezres stadionjuk felépítését.

„Ha tizenkettedikek leszünk a szezon végén a bajnokságban, mint most, elégedettek leszünk Véber György edzővel. Az eddig végzett munkájával is azok vagyunk, bár nem titkolom, az összeállítás nem mindig tetszik nekünk, de ebbe nem szólunk bele, legfeljebb a meccsek után elmondjuk a véleményünket. Az őszi nehéz nyeretlen sorozatunk idején elbeszélgettünk vele, de immár örülünk, hogy kijöttünk a gödörből. Véber Gyuriban tehát bízunk, kétéves szerződése van a kispadunkra. Az ősztől is vele képzeljük el a jövőt az NB I-ben. Véber mesternél a tavasz jobban szokott sikerülni, most is ebben bízunk” – jelezte Tállai.

„Vaskó Tamás hozzáállása nagy csalódás nekem. A nyárig írt alá hozzánk és maga mondta el a sportújságban, hogy júniusig marad. Közben biztosítottunk neki egy lehetőséget, hogy külföldi szerződés esetén a télen távozhat, csak ezért bontottuk fel a szerződését, de közben szóban megállapodtunk, kezet fogtunk, hogy ha nincs külföld, nálunk marad. Jogi értelemben és emberileg lezártuk ezt az ügyet, amelynek tanulsága, hogy jobb az őszinteség hosszabb távon. Ő viszont ehelyett tárgyalgatott, számító volt. Sok sikert neki. Az őt szerződtető felcsútiakkal semmi problémánk” – tért ki a klubelnök a Vaskó-ügyre.

„A nyáron elkészülhet végleges formában, lelátóval teljesen körbevett stadionunk, amely angol stílusú pálya lesz, ötezres befogadóképességgel. Mezőkövesden az átlagnézőszám 2500, sajnos ezt inkább alul szokták becsülni, a legtöbb nézőnk eddig négyezer volt, a legkevesebb kétezer. Ez az egyik fő eredményünk: Dél-Borsodban tudunk szórakozást nyújtani az embereknek. Elférünk mi a Diósgyőr mellett a térségben első osztályú csapatként. Amúgy a közösségi klubtulajdon híve vagyok, szerintem jobb, mint az egyszemélyi befektetői tulajdonlás” – mondta el Tállai András.

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 15:59

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

Másik NB II-es csapathoz kerül a Mezőkövesd csatára – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 11:02

A Nyíregyháza, a DVSC és a Kisvárda győzelemmel, az MTK vereséggel zárta a felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 18:09
Ezek is érdekelhetik