KTE: zalai gólvágó érkezett, Pavicsevics aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 13:06
null
Pavicsevics szerződtetését a KTE hivatalos honlapja jelentette be (Fotó: kecskemetite.hu)
Ma már beszámoltunk róla, hogy a montenegrói Darko Pavicsevics közös megegyezéssel szerződést bontott az NB II-es ZTE-vel, és Kecskemétre tart. A KTE azóta be is jelentette a szerződtetését.

 


„Darko Pavicsevics a KTE-Phoenix Mecano új igazolása! A 27 esztendős támadó Zalaegerszegen termelte a gólokat az utóbbi években, most pedig lila-fehérbe öltözött, a szerződése fél plusz két évre szól klubunkkal” – adta hírül a kecskemetite.hu.

„A kitűnő felépítésű, közel két méter magas csatár 2009 januárjában igazolt hazánkba, a ZTE játékosa lett. Karrierje kitűnően indult, hiszen első teljes idényében 20 meccsen 13 gólt szerzett az NB I-ben. Pavicsevics lendületét egy sérülés törte meg, ami miatt hosszabb kihagyás várt rá. A ZTE időközben kiesett az élvonalból, ám a montenegrói futballista maradt a klubnál és újra vezére lett a csapatnak. Másfél év alatt 40 meccsen 26 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját a másodosztályban. Pavicsevics pontosan 100 tétmérkőzésen lépett pályára Zalaegerszegen, ezeken 52 gól és 18 gólpassz fűződik a nevéhez, az NB I-ben 50 meccsen 21 gólt jegyez. A ZTE-vel Magyar Kupa döntőt játszott, az NB I-ben kétszer a negyedik, egyszer az ötödik helyre futott be” – mutatja be a friss szerzeményt a kecskemétiek hivatalos honlapja.

A csatár nem sokkal az aláírást követően a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozott is.

„Nagyon rövid idő alatt sikerült megállapodni a kecskeméti vezetőkkel. Most utazok vissza Zalaegerszegre összepakolni, holnap délután pedig már az új csapatomnál jelentkezem edzésre. Új kihívást jelent számomra, hogy ismét az NB I-ben szerepelhetek, úgy érzem, helyem van az élvonalban, és Kecskeméten gólokkal igyekszem meghálálni a bizalmat. Ugyanakkor mindent köszönök a zalaiaknak, a helyi orvosoknak, a szurkolóknak, mindenkinek, aki segítette a zalaegerszegi pályafutásomat. Köszönöm azt a több mint öt évet, amit ott eltölthettem, köszönöm, hogy szerettek" – fogalmazott Pavicsevics.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Darko Pavicsevics (montenegrói, ZTE FC), Vukasin Polekszics (montenegrói, Debreceni VSC – kölcsönbe), Simon András (Győri ETO FC – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Antal Botond (Kaposvári Rákóczi), Borisz Bulajics (montenegrói, ?), Christian Ebala (kameruni, ?), Koszó Balázs (Békéscsaba Előre), Mogyorósi József (FC Ajka), Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, kölcsönből vissza), Elhadj Ousmane Barry „Pato” (guineai, Panahaiki – görög), Rajczi Péter (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc)


Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik